NB I: újabb FTC-játékos lehet bosnyák válogatott Besic után

2014.10.03. 15:25
null
Emir Dilaver (balra) Besic nyomdokaiba lépne (Fotó: Mirkó István)
Emir Dilaver, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros védője nem tagadja, szeretne bekerülni a bosnyák válogatottba.

„Nagyon boldog és elégedett vagyok itt, de nem az eredményeink miatt – mondta Dilaver a klix.ba-nak. – Az első helyet tűztük ki célul a szezon előtt, de most nehézségeink adódtak. Több új játékos is érkezett, akinek időre volt szüksége, hogy beilleszkedjen. Egyre jobban játszunk, és biztos vagyok benne, hogy olyan pozícióban zárunk, amivel elérjük az európai kupaindulást.”

Bár utánpótlás szinten osztrák válogatott volt, Dilaver célja az, hogy a bosnyák felnőtt nemzeti tizenegybe kerüljön be.

„Igaz, hogy Ausztria korosztályos válogatottjának lépcsőfokait jártam eddig, de felnőtt szinten már a bosnyákoknál szeretnék játszani. Remélem, hamarosan felfedeznek a szövetségnél. Bár egyelőre nem kerestek, de ha megteszik, biztosan igent mondok a meghívásra. Nagyon erős csapatunk van, a srácok ezt már bizonyították a világbajnokságon, Brazíliában. Biztos vagyok benne, hogy az Eb-re is kijutunk!”

Muhamed Besic után Dilaver lehetne rövid időn belül a második olyan játékos, aki a Fradiból kerül be a bosnyák válogatottba, így természetesen az Everton labdarúgójáról is szó esett.

„Már találkoztunk és beszélgettünk is egymással néhány alkalommal. Mindenki szuperlatívuszokban beszél róla, mert valóban kiváló futballista. Véleményem szerint hamarosan több játéklehetőséghez jut Angliában, csak a legjobbakat kívánom neki!”

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
3 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28