Nyíregyháza: „Mindenki csatárt keres, mi is - lehetőleg ingyen”

2014.12.14. 13:38
Mátyus János, a Nyíregyháza labdarúgócsapatának vezetőedzője a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a téli felkészülésről, a keretben várható változásokról.

„Ami a munkát illeti, február elsejétől Belekben edzőtáborozunk, a törökországi körülmények tökéletesek – beszélt a téli felkészülésről a Nemzeti Sportnak a nyíregyházi vezetőedző, Mátyus János. – A tervek szerint négy felkészülési mérkőzést játszunk, és tíz napig edzünk odakint. Remélem, hasznos munkát végzünk, és sikeres tavasz elé nézünk!”

A pontokra nagy szükségük lesz a nyíregyháziaknak, ugyanis csupán hárommal kapartak össze többet, mint a 15., már kieső pozícióban szerénykedő Haladás.

„Ne feledjük, mi egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk – utalt a tréner a múlt héten az MVM-Paks ellen a pálya használhatatlansága miatt elmaradt összecsapásra, amely február 21-én lesz. – Bár már reggel útra keltünk, és meccslázban égtünk, annyira nem bántam, hogy nem rendezték meg a meccset, ugyanis csak tizenkét hadra fogható játékosom volt. A jelenlegi keretet egyébként alkalmasnak tartom a bentmaradás kiharcolására, csak két játékost szeretnék a csapathoz csábítani: mindenki befejező csatárt keres, mi is, és belső védőre is szükségünk lenne. Lehetőleg ingyen, külföldi is lehet, de akkor sokkal jobbnak kell lennie a magyaroknál. Úgyhogy nincs pihenés, folyton a fülemen lóg a telefon, a csapat megerősítésén dolgozom. De várom már a felkészülés január tizenkettediki kezdetét, ugyanis sokkal jobban szeretek edzést tartani, mint telefonálni…”

A tréner Csábi Józseftől vette át a karmesteri pálcát alig két hónapja, irányítása alatt az utóbbi öt mérkőzésen három vereséget szenvedett és két győzelmet szerzett az együttes.

„Érkezésemkor azt mondtam, a vonal fölött vonulunk pihenőre, ezt be is tartottam – emlékezett vissza. – Most azt mondom, lesz ez még jobb is. Kicsit az ismeretlenbe ugrottam, amikor Nyíregyházára szerződtem, nem tartom szerencsésnek, ha idény közben érkezik egy edző, de csupa pozitív élményt ért, itt lehet dolgozni. Fontos volt, hogy legyőzzük a Haladást és a Pécset, ez sikerült is, így nyugodtabban kezdhetjük a felkészülést.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Huszák Tamás (?), Molnár Marcell (?), Patály János (?), Póti Krisztián (?), Spitzmüller István (?), Borisz Zsivanovics (szerb, ?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

 

Legfrissebb hírek

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24
Ezek is érdekelhetik