PMFC: „Itthon nem tolonganak a minőségi futballisták”

2014.12.17. 10:37
A PMFC ügyvezetője, Győri János a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a baranyai csapat téli erősítési terveiről.

„Magyarországon sajnos nem tolonganak a minőségi futballisták, akik véletlenül elérhetőek, azok irreális fizetési igénnyel állnak elő. Annyi pénzből már más mentalitású, külföldi játékost is lehet kapni. Nyilván ez is veszélyes pálya, hiszen a légiósok nagy százaléka nem válik be az NB I-ben, de ha dönteni kell, hogy magyar játékost alkalmazzunk-e vagy olyan külföldit, aki azonnal használható és még olcsóbb is, azon elgondolkodunk.”

Győri János, a PMFC ügyvezetője világította rá a huszonkettes csapdájára, ami abból az ellentmondásból fakad, hogy a klubot hosszú távon magyar, jobb esetben saját nevelésű játékosok viszik előre, ám ha a mostani helyzetben is hozzájuk nyúlnának, azzal az eredményességet kockáztatnák. Márpedig Pécsen most nincs idő a kísérletezésre. A helyzet ugyan nem kilátástalan, a még benn maradó helyen álló Dunaújváros mindössze három pontra van Robert Jarni együttesétől, de ahhoz, hogy a vágyból valóság legyen, a télen erősítések kellenek.

„Múlt héten összeültünk a tulajdonossal és a szakmai stábbal, értékeltük az évet. A tulajdonos úr biztosított arról, hogy az anyagi háttér stabil, a bennmaradás érdekében igazolásokban és edzőtáborban is gondolkodhatunk. Robert Jarni vázolta, kikre számít, és kik nem tudják segíteni a csapatot a jövőben. Velük a napokban egyeztetek."

Győri János az már korábban elismerte az NSO-nak, valóban zajlanak tárgyalások a horvát U21-es válogatott Mario Tadejeviccsel, akinek ajánlatot küldtek, de megállapodásról még korai lenne beszélni. Egy biztos, kizárólag olyan futballistát igazolnak, aki meghatározó szerephez juthat tavasszal.

„Jelen pillanatban négyes a lista, van köztük védő, középpályás és csatár. Leginkább támadóra lenne szükségünk, mert ezt a félévet úgy játszottuk végig, hogy Pölöskey Péter mellett Fröhlich Roland játszott centert, aki kissé hátrébb sokkal jobb teljesítményre képes. Ezt már nyáron orvosolni kellett volna, mert jelentősen meghatározta a szereplésünket"– fogalmazott a sportvezető.

Amikor a többi problémáról kérdeztük, az ügyvezető nem titkolta, a csapat védekezése sem nyerte el a tetszését, ám bízik a téli felkészülés eredményességében.

„Én is védő voltam, így tudom, hogy a sok kapott gól összefügg a szervezettség hiányával. Ez szakmai kérdés, ami Robert Jarninak is az első között tűnt fel, amikor megfigyelte a csapatot. Vele profi hozzáállás érkezett a klubhoz, teljesen más a mentalitás. A feladatok intenzitása magasabb, és nagyobb sebesség mellett kell mindent megvalósítani. Jó, hogy a játékosok technikailag alkalmasak erre, rossz, hogy fizikailag sajnos szétestek, de remélhetőleg tavaszra ezt is megoldjuk.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
Horvát Gábor
Kiszemeltek: Mario Tadejevic (horvát, szabadon igazolható, legutóbb FK Sarajevo – Bosznia Hercegovina)

Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
–

Távozhatnak: –

 

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
18 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08