NB I: Ezt biztosan visszakapjuk egyszer a sorstól… - Carrillo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.21. 16:32
Mint arról beszámoltunk, a bajnoki éllovas Videoton gól nélküli döntetlent játszott a Puskás Akadémia otthonában. A találkozó után a játékosaival mindkét vezetőedző elégedett volt, Joan Carrillo, a vendégek mestere szerint pedig a fehérváriak nyerhettek volna, ha a szerencse nem pártol el tőlük.

„Az első és a második félidőben is volt lehetőségünk a gólszerzésre, nem tudtunk végig fölényben lenni, de erre számítottunk, hiszen a bajnokesélyessel játszottunk. Az első negyvenöt percben kiegyensúlyozottan futballoztunk, szép támadásokat vezettünk, a fordulás után pedig az akaratunkkal célt értünk, még ha ez most csak döntetlenre volt elég. Nagy elvárások vannak a csapattal szemben. Az egyik, hogy teret adjunk a fiatal játékosoknak, a másik pedig, hogy benn maradjunk az élvonalban. Az első megvalósult, a rutinos futballisták segítségével bizonyítani tudtak a fiatalok, és ha hasonló lelkesedéssel játszunk, a másodikkal sem lehet gond. Nem azt mondom, hogy a Ferencváros ellen biztos a három pont, nagyon nehéz meccs vár ránk a következő fordulóban, de bizakodó vagyok, a sorsolásunkat ismerve a zöld-fehérek elleni meccs után elkezdhetjük gyűjtögetni a pontokat” – mondta Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője a Duna Tv kamerái előtt.Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője a Duna Tv kamerái előtt.

„Az eredménnyel nem lehetünk elégedettek, de nagyon nehéz ilyen csapat ellen játszani, amely beáll védekezni hazai pályán. Megvoltak a helyzeteink, volt lehetőségünk rá, hogy megnyerjük a mérkőzést, irányítottuk a játékot, ennek ellenére nem sikerült betalálni. Nem volt szerencsénk, de a sorstól ezt biztosan visszakapjuk egyszer” – mondta Joan Carrillo, a Videoton vezetőedzője.

LABDARÚGÓ NB I, 21. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Március 20., péntek
19.00Paksi FC–Szombathelyi Haladás 1–2 Vad II István
Március 21., szombat
14.00Puskás Akadémia–Videoton FC 0–0 Németh Ádám
16.00Kecskeméti TE–Pécsi MFC
Solymosi Péter
16.00Lombard Pápa–Nyíregyháza SpartacusAndó-Szabó Sándor
16.00Dunaújváros PASE–Győri ETO (Sport1)
Bognár Tamás
18.30Bp. Honvéd–Újpest FC (Sport1)
Iványi Zoltán
Március 22., vasárnap
16.30Ferencváros–MTK Budapest (Duna World)Erdős József
18.30
DVSC-Teva–Diósgyőri VTK (Sport2)
Farkas Ádám
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02