MK: Kemény meccsek következnek, tovább kell javulni - Vignjevics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.01. 20:41
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján az Újpest hazai pályán 4–0-ra győzött az első mérkőzésen gól nélküli döntetlent kiharcoló másodosztályú Gyirmót ellen. Nebojsa Vignjevics, a lila-fehérek vezetőedzője szerint a magabiztos sikerrel végre elindulhatnak a javulás útján. Sisa Tibor, a Gyirmót mestere úgy véli, a két korai gól megpecsételte csapata sorsát.

„Az első fél órában remekül játszottunk, három-nullnál vége volt a meccsnek. Onnantól stabilizáltuk a játékunkat, birtokoltuk a labdát és kézben tartottuk a találkozót. – mondta Nebojsa Vignjevics, az Újpest mestere a mérkőzést közvetítő Sport Tv kamerái előtt. – A legfontosabb, hogy végre győztünk. Nehéz mérkőzések állnak előttünk, vasárnap bajnokit, majd szerdán kupameccset játszunk a Videotonnal, utána a Ferencváros elleni párharc következik. A győzelem és a kemény sorsolás motiválja a játékosaimat, biztos vagyok benne, hogy javulni tudunk."Nebojsa Vignjevics, az Újpest mestere a mérkőzést közvetítő Sport Tv kamerái előtt. – A legfontosabb, hogy végre győztünk. Nehéz mérkőzések állnak előttünk, vasárnap bajnokit, majd szerdán kupameccset játszunk a Videotonnal, utána a Ferencváros elleni párharc következik. A győzelem és a kemény sorsolás motiválja a játékosaimat, biztos vagyok benne, hogy javulni tudunk."

„Nagyon vártuk ezt a győzelmet, mert becsúsztak olyan vereségek, amikre nem számítottunk. Nem állt mellettünk a szerencse, de most megérdemelten nyertünk ilyen nagy különbséggel is – értékelt a mérkőzés egyik legjobbja, az újpesti középpályás Balogh Balázs. – Próbáltuk növelni a különbséget, voltak szép akcióink, de csak egy gólt szereztünk a második félidőben. Megyünk tovább ezen az úton és próbáljuk a bajnokságban is így folytatni."

„Gratulálok az Újpestnek, megérdemelten jutottak tovább. Az első kapura lövésükből gólt szereztek, kihagytuk a ziccert, ami után rögtön növelte előnyét az Újpest. A két korai találat elvette a játékosok hitét. A szünetben azt kértem, hogy nyerjük meg a második félidőt, ha betalálunk egyszer, akkor bármi megtörténhet, de sajnos nem sikerült. – összegzett Sisa Tibor a mérkőzést követően. – Tüzesebben szoktunk játszani, nagyobb akarat jellemző a csapatomra, talán néhányan megilletődtek a mérkőzés tétjétől és a stadiontól. Ha azt akarjuk, hogy fejlődjenek a fiatalok, akkor ilyen mérkőzéseket kell játszaniuk."

Legfrissebb hírek

Vignjevicstől hat hét után elköszönt a görög Iraklisz

Minden más foci
2026.01.07. 10:15

Nebojsa Vignjevics: Az Újpestnek az első három között lenne a helye!

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 13:04

Üzenet Görögországból – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 00:10

Görögországban folytatja az Újpest korábbi edzője

Minden más foci
2025.11.25. 11:39

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Újpest: a fehérvári védő érkezését hamarosan bejelenthetik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.07.01. 10:25
Ezek is érdekelhetik