NB I: Minden hétvégén küzdünk az életünkért - Rossi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.16. 21:18
A Budapest Honvéd 1–1-es döntetlent játszott a már biztosan bajnok Videotonnal a labdarúgó NB I 28. fordulójában. A találkozót követően a két edző, Marco Rossi és Joan Carrillo is elégedetten értékelt a Sport Tv kamerái előtt.

„A döntetlen természetesen jó eredmény. Több helyzetet alakítottunk ki, így az is benne volt a mérkőzésben, hogy nyerünk. Ez nem sikerült, de egy ilyen fantasztikus csapat ellen a döntetlen is nagyon jó eredmény. Minden hétvégén meg kell küzdenünk az életünkért, reméljük, minél előbb elérjük a kitűzött a célt, és benn maradunk az első osztályban” – mondta Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője.Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője.

„Először is szeretnék a Honvédnak gratulálni, jól és pörgősen játszott. Igazságos eredmény született a döntetlennel. Elégedett vagyok a csapatom teljesítményével, főleg az első félidőt illetően. A második játékrészben többet hibáztunk, és kicsit visszaesett a mérkőzés tempója is, de még ekkor is sikerült helyzeteket kidolgoznunk. Bőven lett volna lehetőségünk megnyerni a találkozót, de ma csak erre az igazságos döntetlenre futotta” – értékelt Joan Carrillo, a Videoton trénere.

LABDARÚGÓ NB I, 28. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Május 15., péntek
19.00Szombathelyi Haladás–Nyíregyháza Spartacus 3–1 Solymosi Péter
Május 16, szombat
14.00
Újpest FC–MTK Budapest 1–0Erdős József
16.00
Paksi FC–Ferencváros 0–1
Pintér Csaba
18.30
Budapest Honvéd–Videoton FC 1–1Karakó Ferenc
18.30Puskás Akadémia FC–Kecskeméti TE 4–0
Andó-Szabó Sándor
18.30
Pécsi MFC–Dunaújváros PASE 2–0
Iványi Zoltán
Május 17., vasárnap
16.30
Diósgyőri VTK–Győri ETO FC (Tv: Duna World)Szabó Zsolt
18.30
Debreceni VSC–Lombard Pápa (Tv: Sport 2)Fábián Mihály
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

Két játékos távozását is bejelentette a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.12.19. 16:01

Szijjártó Péter: Az a célom, hogy a Honvéd visszajusson az NB I-be, a Magyar Futball Akadémia pedig Magyarország legjobb akadémiája legyen

Magyar válogatott
2025.12.17. 18:49

Szoboszlai Dominiknál Arne Slot nyert volna a legjobb edző, Alisson Becker a legjobb kapus kategóriában a FIFA-szavazáson

Minden más foci
2025.12.17. 09:28

Szoboszlai Dominiknál Szalah, Marco Rossinál Yamal nyert volna a FIFA-szavazáson

Minden más foci
2025.12.16. 21:40

„A következő években sok örömet szerez nekünk a magyar futball”

Magyar válogatott
2025.12.14. 16:50

Szerződést bontott támadójával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 16:56

Az edzőváltás sem segített a Vidin, hiányoznak a gólok Budafokon és Zuglóban – ez történt ősszel az NB II-ben, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.09. 18:06

Bajba kerülhet Milák Kristóf: megvonhatják a fizetését, ha nem áll újra edzésbe – sajtóhír

Úszás
2025.12.08. 12:41
Ezek is érdekelhetik