PMFC: az elnök elmondta, meg kell kapniuk a licencet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.21. 08:46
Az NB I-ben szereplő PMFC első fokon nem kapott licencet a Magyar Labdarúgó-szövetségtől, így veszélybe került élvonalbeli tagsága. Hargitai János, a pécsi egyesület elnöke szerint minden feltételt teljesítettek, így másodfokon muszáj megkapniuk az élvonalbeli induláshoz szükséges engedélyt.

„Amióta a határozatot ismerem, csak azt tudom elképzelni, hogy megkapjuk a licencet – idézi Hargitai Jánost, a PMFC elnökét a bama.hu. – Ezzel kelek, ezzel fekszem. A fellebbezésünkben bizonyítani fogjuk, hogy a futballvállalkozás folytatásának, zavartalan működésének feltételei adva vannak, hiszen ezen a ponton támadnak minket. Pontról pontra cáfolni fogjuk a határozat minden egyes állítását, mert nyilvánvaló, hogy végig tudjuk csinálni a következő szezont is.”Hargitai Jánost, a PMFC elnökét a bama.hu. – Ezzel kelek, ezzel fekszem. A fellebbezésünkben bizonyítani fogjuk, hogy a futballvállalkozás folytatásának, zavartalan működésének feltételei adva vannak, hiszen ezen a ponton támadnak minket. Pontról pontra cáfolni fogjuk a határozat minden egyes állítását, mert nyilvánvaló, hogy végig tudjuk csinálni a következő szezont is.”

„Egy éve a pécsi foci mindennapjainak részese vagyok, egy ideje pedig hivatalosan is, és pontosan látom, mi zajlik a PMFC-nél. Megerősítettük az egyesületet, minőségi játékosokat igazoltunk, Törökországban edzőtáborozott a csapat, összetartásokat szerveztünk, ami mind-mind pénzbe került. Ezeket a költségeket a tulajdonos fizeti, tehát senki se mondja, hogy ennek a klubnak nincs pénze a következő évadra! Ráadásul szerződtettünk egy kiváló edzőt is Robert Jarni személyében, aki úgy dolgozhat a játékosokkal, hogy percre pontosan ki vannak fizetve, nincs feléjük semmiféle tartozásunk” – folytatta Hargitai, aki arra a kérdésre is válaszolt, mi lesz, ha a Pécs másodfokon sem kap licencet.

„Ebben én egyáltalán nem gondolkodom! Licencet kell kapnunk, mert az NB I-es induláshoz szükséges összes feltételt teljesítettük eddig, és teljesíteni fogjuk ezután is” – fejezte be az elnök.

Az MLSZ jövő keddig dönt az első fokon licencet nem kapó klubok sorsáról.

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
13 órája

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 16:37

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58