Nyíregyháza: az NB III-ban is Mátyus marad a vezetőedző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.01. 21:38
Révész Bálint marad a Nyíregyháza Spartacus tulajdonosa, Mátyus János pedig továbbra is vezetőedzőként dolgozik a klubnál – erről számolt be a nyírségi klub vezetősége a hétfői idényzáró vacsorán.

A klub még mindig az MLSZ végső döntésére vár,az elnökség bízik benne, hogy fordulat történik, és mégis az NB I-ben folytathatja a csapat. Ám arra is felkészült, ha nem így történik, és az NB III-ban kell helyt állnia.

„Bármelyik osztályban játszik jövőre a Szpari, kitartok a klub mellett. Ha megérdemelt helyünkön, az NB I-ben, akkor is, ha az NB III-ban kell folytatnunk, akkor is. De továbbra is bízom abban, hogy a pályán kiharcolt eredmény után az élvonalban folytathatjuk" – idézi a klub Facebook-oldala Révész Bálint tulajdonost.

„Októberben, amikor ide kerültem, egy barátság szövődött Révész Bálinttal, Brekk Jánossal pedig már korábbról ismertük egymást. Bár voltak más kluboktól érdeklődések, a barátját nem hagyja cserben az ember, így közösen folytatjuk a munkát a Spartacusnál, bármilyen döntés születik" – mondta ugyanitt Mátyus János vezetőedző.

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
15 órája

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
19 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22