Nyíregyháza: szóban már több játékossal megállapodtak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.09. 21:46
A héten szeretne a tavaszi keret valamennyi játékosával tárgyalni a Nyíregyháza Spartacus vezetése. Mátyus János abban bízik, rövidesen kiderül, kikkel dolgozhat együtt – adta hírül a nyíregyházi futballklub honlapja.

A csapat játékosai közül többekkel szóban már megállapodtak a folytatásról, de a lejárt szerződésű labdarúgókat más kluboktól folyamatosan keresik. Az NB III-as bajnokságról a versenykiírás még nem készült el, de várhatóan csak augusztus közepén indul a szezon, míg az NB I július 17-én rajtol – olvasható a nyiregyhazaspartacus.hu-n.

A Nyíregyháza nem kapott NB I-es licencet, arról pedig még nem kapott hivatalos tájékoztatást a klub, hogy elutasították a méltányossági kérelmét.

Mátyus János az előző szezont tekintve egyértelműen elégedetten értékelt.

„Három részre osztható az elmúlt időszak – értékelt a Szpari vezetőedzője. – Amikor Nyíregyházára érkeztem, kaptam egy kész keretet, amellyel ősszel a legfontosabb célt teljesítettük, olyan pozícióban végeztünk, hogy a folytatás előtt megmaradt az esélyünk a célok elérésére. Tavaszra alaposan kicserélődtek a játékosok, új csapatot kellett építenem, amellyel jóval a bajnokság vége előtt kiharcoltuk az NB I-es tagságot. Ez sokakat megnyugtatott, és a bajnokság utolsó harmadában derült ki a licenc körüli probléma is, így a végén több találkozó sem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de összességében úgy érzem, sikeres szezonon vagyunk túl.”

Legfrissebb hírek

Mátyus János bizonyítaná, hogy magyar szakember is megállja a helyét külföldön

Légiósok
2026.01.12. 13:05

Mátyus János Belgiumban lett sportigazgató – hivatalos

Légiósok
2026.01.10. 20:23

Temesvári Attila: A helyzet nehéz, de nem reménytelen…

Labdarúgó NB I
2025.12.31. 07:14

Bódog Tamás: Jó érzéssel gondolok a miskolci hónapokra

Labdarúgó NB I
2025.12.06. 09:03

A volt Fradi-játékos szerint nem ízlett a Szpari taktikája az FTC-nek

Labdarúgó NB I
2025.11.23. 08:55

Révész Attila tovább tárgyal: Én is Bódog Tamást akartam a padra…

Labdarúgó NB I
2025.10.31. 09:24

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

Győrből igazolt válogatott védőt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 21:17
Ezek is érdekelhetik