Videoton: már a hivatalos keretből is kikerült a két légiós

2015.06.29. 11:59
A Videoton labdarúgócsapatának hivatalos honlapján elérhető aktuális, 22 fős keretben már nem szerepel a spanyol Álvaro Brachi és a marokkói Szofian Sakla, akikkel kapcsolatban a klub korábban csak azt a tájékoztatást adta, hogy nem utaznak a csapat ausztriai edzőtáborába.

A Videoton sajtóosztálya megkeresésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy Brachi és Sakla már nem tagja a csapat első keretének, de ez nem jelenti azt, hogy ne állnának a klub alkalmazásában.

Vagyis a szakmai stáb a jelek szerint nem számol velük, és a szerződésük ugyan még Fehérvárra köti őket, várhatóan távozik a két védő.

A klub a legutóbb kölcsönben szereplő futballistákról – így például Kleinheisler Lászlóról (Puskás Akadémia), Szekeres Adriánról (Dunaújváros) és Zsótér Donátról (Puskás Akadémia) – a kölcsönszerződésük közelgő lejárta után adhat tájékoztatást.

A vidi.hu-n található hivatalos keretben az új szerzemények már mezszámokkal együtt szerepelnek. Braniszlav Danilovics 44-esben, Lang Ádám 18-asban, Koltai Tamás 11-esben, Pátkai Máté 17-esben játszik majd.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Koltai Tamás (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Lang Ádám (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Pátkai Máté (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC)

Kölcsönből visszatérők:Hudák Martin (PAFC, ?),Kleinheisler László (PAFC, ?), Papp Máté (Dunaújváros, ?), Szekeres Adrián (Dunaújváros), Tar Zsolt (PAFC, ?), Tóth Balázs (PAFC, ?), Zsótér Donát (PAFC, ?)

Az utánpótlásból felkerültek: Gábor Péter

Kiszemeltek:Rydell Poepon (holland, Valenciennes – Franciaország), Rudolf Gergely (Győri ETO, szabadon igazolható)

Távozók: Juan Calatayud (spanyol, szabadon igazolható),Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Sándor György (szabadon igazolható, érdeklődnek iránt: PAFC), Stopira (zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolható; érdeklődnek iránta: Hajduk Split – Horvátország)

Kölcsönbe távozók: Horváth Tamás (PAFC), Tomás Tujvel (szlovák, kecskeméti kölcsön után DAC – Dunaszerdahely, Szlovákia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Barcsay Márk (PAFC, ?)

Távozhatnak: Álvaro Brachi (spanyol), Szofian Sakla (marokkói), Tóth Balázs (PAFC-kölcsön után lejár a szerződése)

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
14 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07