NB I: Nemcsak a klubot, az egész országot cserbenhagytuk – Gera

2015.07.26. 20:24
A labdarúgó NB I második fordulójában a Ferencváros 3–1-re legyőzte a Diósgyőrt. A találkozó után Gera Zoltán, valamint a két vezetőedző értékelt az M4 Sportnak.

„Mindenki bizonyítani akart, mert óriási volt a csalódás – utalt vissza Gera Zoltán a csütörtöki Európa-liga-búcsúra. – Nemcsak számunkra, hanem az egész ország számára is, hiszen amilyen tavaszt produkáltunk, az alapján illett volna továbbjutni. Nemcsak a klubot hagytuk cserben, hanem az egész országot is. Természetesen, mint sportemberek próbáltunk mindent megtenni azért, hogy feledtessük a szurkolóinkkal ezt a csúfos kiesést. Sajnos egy hét hónapos jó korszakot elrontottunk egy kieséssel, megint időnk van arra, hogy felépítsük magunkat, és újra bizonyítsuk a szurkolóknak, hogy jó csapat vagyunk. Lehet mondani, hogy a bajnokság teljesen más, mint a nemzetközi hadszíntér, sajnos a tények ezt mutatják. Jól szereplünk, jól is megy a játék, ezt át kellett volna menteni az Európa-ligára, de ez van.”Gera Zoltán a csütörtöki Európa-liga-búcsúra. – Nemcsak számunkra, hanem az egész ország számára is, hiszen amilyen tavaszt produkáltunk, az alapján illett volna továbbjutni. Nemcsak a klubot hagytuk cserben, hanem az egész országot is. Természetesen, mint sportemberek próbáltunk mindent megtenni azért, hogy feledtessük a szurkolóinkkal ezt a csúfos kiesést. Sajnos egy hét hónapos jó korszakot elrontottunk egy kieséssel, megint időnk van arra, hogy felépítsük magunkat, és újra bizonyítsuk a szurkolóknak, hogy jó csapat vagyunk. Lehet mondani, hogy a bajnokság teljesen más, mint a nemzetközi hadszíntér, sajnos a tények ezt mutatják. Jól szereplünk, jól is megy a játék, ezt át kellett volna menteni az Európa-ligára, de ez van.”

„Nagyszerű volt az első félidő, a fiúk sokat vállaltak. és gólokat szereztünk – mondta Thomas Doll, az FTC vezetőedzője. – Ellenfelünk hátul már elfáradt egy kicsit, a negyedik, ötödik gólt is be kellett volna lőnünk, akkor nyugodtabb lett volna a vége. A csütörtöki kudarc után beszélgettünk a profi labdarúgásról. Az előző szezonban is sok kiváló mérkőzésünk volt, éppen ezért sajnáljuk, hogy az Európa-liga-szereplés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A bajnokságot viszont két győzelemmel kezdtük, innentől arra koncentrálunk.”

„Kaptunk két gólt pontrúgásból, ilyen szinten nem lehet ilyet kapni – mondta Bekő Balázs, a DVTK vezetőedzője. – Ezek összeroppantottak minket az első félidőre, csoda, hogy ennyivel megúsztuk. Utána picit összeszedtük magunkat, az önbecsülésünk működött, a második félidőben sokkal jobban játszottunk, ez ma ennyire volt elég. Aki futballozik, az tudja, mit kell tennie. Azt kértem a szünetben, hogy tegyük rendbe az első félidőt és futballozzunk pontosabban a másodikban. Azt hiszem, ez sikerült.¨

Legfrissebb hírek

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
18 órája

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
Tegnap, 11:45

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 20:56

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
2026.07.02. 07:30

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 19:42

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
2026.07.01. 16:53
Ezek is érdekelhetik