Vidi: „Mindig nehéz pontot rabolni a Bozsik-stadionból”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.18. 16:42
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton védője, Fejes András a Honvéd elleni idénynyitó mérkőzés előtt a klub honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, mindig nehéz pontot rabolni a Bozsik-stadionból.

„Minden szezonkezdet nagyon nehéz, hiszen a csapatok tiszta lappal indulnak, és mindenki szeretne győzelemmel kezdeni. Mi egy sikeres BL-mérkőzést tudhatunk magunk mögött, azonban a 90 perc és a hosszú utazás miatt is elég fáradtak voltunk a hét második felében. Reméljük azonban, hogy még nagyon sokáig fogunk heti két tétmeccset játszani, és úgy gondolom, vagyunk olyan jó erőnléti állapotban, hogy nem okoz ez semmilyen gondot” – nyilatkozta Fejes András a vidi.hu-nak.Fejes András a vidi.hu-nak.

„Visszatérve a Honvédra, a kispestiek ellen sosem játszunk könnyű mérkőzést, mindig nagyon masszívak, nehéz pontot vagy pontokat rabolni a Bozsik-stadionból. Végig nagyon koncentráltan kell futballoznunk, elől is és hátul is segíteni kell egymást, és akkor jó eredménnyel kezdhetjük az új idényt. Tavaly tíz győzelemmel kezdtünk, azon leszünk, hogy most is hasonlóan jó rajtot produkáljunk, ám bármelyik bajnokságról is legyen szó, nagyon nehéz az első tíz fordulóban harminc pontot szerezni. Emiatt egyébként nem hiszem, hogy nyomás lenne rajtunk, hiszen tavaly csak a bajnokikra kellett koncentrálnunk, ezúttal azonban nemzetközi tétmeccseket is játszunk. Annak az egész csapat nagyon örül, hogy a szurkolók ismét visszatérnek a lelátóra, bízom benne, hogy szombat este igazi futballhangulat lesz a Bozsik-stadionban” – tette hozzá a védő.

LABDARÚGÓ NB I, 1. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 18., szombat
18.00 Újpest FC–Paksi FC (M4)
Szabó Zsolt
18.00 DVTK–Vasas Solymosi Péter
18.00 MTK–Puskás Akadémia Andó-Szabó Sándor
20.30 Bp. Honvéd–Videoton FC (M4)
Vad II István
Július 19., vasárnap
18.00 Békéscsaba–DVSC-Teva Pintér Csaba
18.00 Haladás–Ferencváros (M4)
Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
6 órája

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
9 órája

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:55

Vidi-jövő: évi egymilliárd forintos garancia kell!

Labdarúgó NB II
2025.11.06. 17:31

Sorozatban ötödik bajnokiján maradt érintetlen a Vidit két góllal legyőző Vasas kapuja

Labdarúgó NB II
2025.11.03. 21:54

Az ETO kilenc, az MTK öt, az FTC és a Paks négy-négy, a Barcika egy gólt szerezve lépett tovább – ez történt a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 22:30

Öt gólt szerezve verte meg a Honvéd a Kövesdet, győzött a KTE, nem bírt a BVSC-vel a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 18:53

Hétgólos meccsen nyert a Honvéd a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 16:51
Ezek is érdekelhetik