DVTK: „Minősíthetetlen!” – jön a pénzbüntetés az MK-búcsú után

Vágólapra másolva!
2015.10.14. 21:43
Mint beszámoltunk róla, a DVTK 1–0-s vereséget szenvedett a Kozármislenytől. A találkozó után Bekő Balázs vezetőedző feszülten értékelt, de Árki Gábor sportigazgató sem rejtette véka alá csalódottságát.

„Minősíthetetlen, kiábrándító! – mondta Árki Gábor a dvtk.eu-nak. – Kozármislenyben egyedül a továbbjutás lett volna elfogadható, de mindent elárul a találkozóról, hogy egy NB III-as csapat ellen egyetlen épkézláb helyzetet sem tudtunk kialakítani. Nehéz mérkőzésre számítottunk, tudtuk, mi vár ránk, de azt láttam, hogy a csapat nem érezte át a felelősséget. Ilyen nincs, a mai teljesítményt nem hagyhatjuk szó nélkül, pénzbüntetésre számíthat mindenki, aki kivette a részét a kudarcból. A szurkolókat nagyon sajnálom, azokat is, akik időt és pénzt nem sajnálva elutaztak velünk, és azokat is, akiknek a televízió előtt kellett végignézniük ezt a gyalázatos produkciót.” Árki Gábor a dvtk.eu-nak. – Kozármislenyben egyedül a továbbjutás lett volna elfogadható, de mindent elárul a találkozóról, hogy egy NB III-as csapat ellen egyetlen épkézláb helyzetet sem tudtunk kialakítani. Nehéz mérkőzésre számítottunk, tudtuk, mi vár ránk, de azt láttam, hogy a csapat nem érezte át a felelősséget. Ilyen nincs, a mai teljesítményt nem hagyhatjuk szó nélkül, pénzbüntetésre számíthat mindenki, aki kivette a részét a kudarcból. A szurkolókat nagyon sajnálom, azokat is, akik időt és pénzt nem sajnálva elutaztak velünk, és azokat is, akiknek a televízió előtt kellett végignézniük ezt a gyalázatos produkciót.”

Legfrissebb hírek

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13

A Diósgyőr kétgólos előnyben is volt, mégis a Debrecen nyerte meg a keleti rangadót

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 14:55

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41
Ezek is érdekelhetik