Vidi: Horváth Ferenc a kispad legfőbb várományosa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.06. 06:56
null
Horváth Ferenc játékos-pályafutása során többször is volt a fehérváriak labdarúgója (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport információi szerint immár Horváth Ferenc számít a Videotonnál a kispad első számú várományosának, miután a fehérvári labdarúgócsapat vezetői – a szurkolók, illetve a játékosok véleményét figyelembe véve – elálltak Pintér Attila kinevezésétől.

 

 

A 42 éves Horváth Ferenc jelenleg az NB II-es Szigetszentmiklósi TK szakmai munkáját irányítja – a csapat kilenc fordulót követően 14 ponttal a 7. helyen áll –, de játékosmúltja alapján erősen kötődik a fehérváriakhoz, akiknél három részletben is szerepelt. Tagja volt a 2006-ban MK-t, 2007-ben Ligakupát nyerő együttesnek. A 32-szeres válogatott, hét ország nyolc klubjában légióskodó, amúgy kispesti nevelésű Horváth Ferenc az elmúlt években Kecskeméten, Pakson és legutóbb Győrben dolgozott az élvonalban edzőként.

A Videotonnál edzőjelöltként képben volt(van?) még Bódog Tamás, aki a Mezey-féle bajnokcsapat másodedzője volt, illetve Egervári Sándor. A korábbi szövetségi kapitány azonban most már szezon közben nem szívesen vesz át csapatot, információink szerint ezúttal sem vállal beugró szerepet. Megoldást jelenthet még Disztl László, aki rendelkezik pro licences edzői végzettséggel, és a klub alkalmazottjaként az NB III-as második csapatot irányítja.

A megbízott edzőként augusztus 19. óta dolgozó Pető Tamásnak nincs megfelelő edzői képesítése, ezért a szabályok értelmében csupán hatvan napig maradhat ebben a pozícióban. Információink szerint a jövőben is meghatározó szerepet tölt be a szakmai stábban.

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Az NB I-ből és Németországból is igazolt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.01.27. 15:18

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19
Ezek is érdekelhetik