Vasas: Továbbra is hiszek magamban és a csapatban – Simon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.01. 18:07
Simon Antal, a Vasas vezetőedzője szerint a Békéscsaba legyőzése segítheti ki a válságból az NB I utolsó helyén álló együttesét.

A Vasas legutóbb szeptemberben szerzett pontot a bajnokságban, októberben és novemberben zsinórban hat bajnokit vesztett el, s közben a Nyíregyháza elleni kupameccsen is alulmaradt.

„Egyértelmű, hogy a szerdai Békéscsaba elleni meccs sorsdöntő lesz. Úgy vélem, hogy ezt a találkozót bármilyen körülmények között, bármilyen módom is, de meg kell nyernünk. Még akkor is ezt mondom, ha több évtizedes játékosi és edzői tapasztalatomból pontosan tudom, hogy a futball nem ilyen egyszerű játék, hiszen elképzeléseinket, játékunkat az ellenfél értelemszerűen megpróbálja minden eszközzel elrontani és a maga javára billenteni a mérleg nyelvét – idézi Simon Antalt a Vasas honlapja. – Továbbra is hiszek magamban és a csapatban."

„Csapatunknál, amely sorban veszítette el a mérkőzéseit, érthető módon, nem túl jó a hangulat. Ezen csak és kizárólag egy győzelem segíthet. Ehhez azonban minden pályára lépő labdarúgónknak hozzá kell tennie a maga részét. Nagyon sűrű a csapat programja. A szombati Puskás Akadémia elleni mérkőzés után vasárnap délelőtt volt egy átmozgató edzés, majd a hétfői és keddi délutáni gyakorlás után szerdán már újabb bajnoki mérkőzés vár ránk az Illovszky stadionban 18:30-kor a Békéscsaba ellen, majd szombaton az MTK-val játszunk. Ilyen rövid idő alatt nem lehet extra dolgokat kitalálni és csodát sem lehet tenni” – mondta Simon.

Legfrissebb hírek

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
13 órája

Győzelemmel váltott az NB II-ről az NB III-ra a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
14 órája

Röplabda: Vasas- és BRSE-dominancia a leány utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2026.05.11. 14:02

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Nyert a Kozármisleny, kiesett a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 20:52

Baráth Botond: Kispesten már ünnepeltem bajnoki címet, most a Fáy utcában is szeretnék

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 20:41

NB II: leváltották Csató Sándort, a Békéscsaba vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
2026.05.06. 08:31

Egy pont is elég volt a Honvéd feljutásához; fontos szentlőrinci és soroksári siker – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 20:55
Ezek is érdekelhetik