Utánpótlás-válogatott védővel erősített a Paks

Kuzma Hunor a Békéscsaba nevelése, és 18 évesen, 2024-ben bemutatkozhatott az NB II-ben is, a békéseiknél 47 meccse volt a második vonalban. Emellett hatszor pályára lépett az U19-es válogatottban.
„Nagyon pozitívak az első benyomásaim. Egy befogadó közösségbe érkeztem, ahol a srácok már az első naptól kezdve rendkívül segítőkészek voltak velem. Jól érzem magam itt, és örülök, hogy ennek a csapatnak lehetek a tagja. Az egyéni céljaim között természetesen az szerepel, hogy kiharcoljam a helyemet a csapatban, folyamatosan bizonyítsak, és megmutassam, mire vagyok képes. Csapatszinten pedig szeretném, ha minél sikeresebb idényt zárnánk, jó eredményeket érnénk el, és büszkévé tennénk a szurkolóinkat” - fogalmazott a Paks honlapján Kuzma.
A 20 éves belső védő négy évre kötelezte el magát a tolnaiakhoz.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Kuzma Hunor (Békéscsabai Előre), Rácz Gergő (Kispest-Honvéd)
Kölcsönből visszatérhetnek: Debreceni Ákos (Kecskeméti TE), Győrfi Milán (Kecskeméti TE), Haraszti Zsolt (Videoton FC Fehérvár), Pető Milán (Diósgyőri VTK), Rideg Bálint (Videoton FC Fehérvár), Szalai József (Mezőkövesd)
Kiszemeltek: –
Távozók: Ádám Martin (szabadon igazolható), Hinora Kristóf (MTK Budapest), Simon Barnabás (FC Ajka), Tamás Olivér (Haladás)
Kölcsönből visszatér klubjához: Alaxai Áron (Nyíregyháza Spartacus)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –








