DVTK: megérkeztek a papírok, Elek már vasárnap aláírhat

Vágólapra másolva!
2016.01.17. 10:00
A boon.hu értesülései szerint Elek Ákos már vasárnap aláírhat a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőrhöz.

A hírportál úgy tudja, aláírva visszaérkeztek azok a papírok a kínai Csangcsun Jatajtól, amelyek Elek Ákos szerződésének felbontását tartalmazzák, így a 27 esztendős, 37-szeres magyar válogatott labdarúgó akár már vasárnap aláírhat a DVTK-hoz, és a klub játékosaként utazzon el a törökországi edzőtáborba.

Mint ismert, Elek ügyében a két csapat nehezen tudott megegyezni a részletekben, így a középpályás hazatérése a vártnál tovább húzódott.

„Nagyon örülnék, ha pont kerülne az ügy végére – mondta korábban az ügy kapcsán Egervári Sándor, a gárda vezetőedzője. – Az edzéseken látom, megfelelő állapotban van, de fontos lenne, hogy a meccsterhelésből se maradjon ki, és minél előbb összecsiszolódjon a többiekkel.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Holman Dávid (FTC)
Távozók: Bősz Levente (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
6 órája

Bodor Boldizsár az Újpest győzelme után: Bárki is jön, én szívesen segítem a munkáját

Labdarúgó NB I
8 órája

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
8 órája

Kihasználta emberelőnyét az Újpest, a Kazincbarcika legyőzésével búcsúztatta az évet

Labdarúgó NB I
9 órája

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
15 órája

A Kazincbarcikánál pontosan tudják, az újpestieknek most bizonyítaniuk kell

Labdarúgó NB I
16 órája
Ezek is érdekelhetik