Honvéd: Kárpátaljáról érkezett az első téli erősítés

2016.01.04. 12:43
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy új kapust szerződtetett a kárpátaljai Nagy Sándor személyében.

A 30 éves, magyar állampolgársággal rendelkező kapus Ungvárról származik, a helyi Hoverla csapatában szerzett rutint. Nagy Sándor hétfőn már a kispestiekkel kezdi meg a felkészülést.

Az 1985-ös születésű kapus 2003 és 2015 között 104 mérkőzésen védte a Hoverla (korábban Zakarpattya) kapuját, majd a nagyváradi Bihorban is megfordult.

A Honvéddal kezdte meg a felkészülést a Ferencváros és a Győri ETO volt védője, a legutóbb az NB II-es Szigetszentmiklósban szereplő Sváb Dániel is – a balhátvédet próbajátékon tesztelik.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Nagy Sándor (ukrajnai, legutóbb FC Bihor Oradea – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Lukács Dániel (profi szerződést kapott)
Kiszemeltek: Máté János (Mezőkövesd), Sváb Dániel (Szigetszentmiklós, próbajáték), Wittrédi Dávid (Kozármisleny)
Távozók: Délczeg Gergely (Kisvárda), Fejes János (érdeklődnek iránta: Gyirmót), Ihrig-Farkas Sebestyén, Szemerédi Norbert
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
4 órája

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
5 órája

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

Az Újpest kifizeti az egymillió eurós kivásárlási árat a Szparinál berobbant támadóért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 14:23

Dejan Sztankovics elhozná a Ferencvárostól egyik korábbi játékosát – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.12. 11:46

Külföldre igazol a Nyíregyházáról távozó válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 15:01

Nyíregyháza: nyolc lejáró szerződésű játékos távozhat; többen visszatérhetnek

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 10:28

NB I: nyári átigazolási körkép, 2026–2027

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 09:56
Ezek is érdekelhetik