Játékossors: Rudolf Gergelyt több csapat is megkereste

2016.05.07. 16:15
A Videotonnal szerződést bontó, a Nyíregyháza Spartacusnál edző, valamint a futsal NB II-es Dunakeszi Kinizsinél pályára lépő Rudolf Gergelynek több megkeresése is van, kíváncsian várja, mit hoz számára a nyár.

Mint beszámoltunk róla, Rudolf futsalmérkőzésen lépett pályára péntek este, ráadásul duplázott is. A válogatott csatár azonban nem hagyja el a nagypályás labdarúgást, sőt a nyáron több ajánlat közül is válogathat.Rudolf futsalmérkőzésen lépett pályára péntek este, ráadásul duplázott is. A válogatott csatár azonban nem hagyja el a nagypályás labdarúgást, sőt a nyáron több ajánlat közül is válogathat.

„Megkerestek a dunakesziek, akiknek a mérkőzésein nézőként korábban többször is jelen voltam, hiszen a csapat játékosához, a külügyminiszter Szijjártó Péterhez jó barátság fűz, és nagy örömömre szolgál, hogy csapattársa lehetek – mondta Rudolf a Nemzeti Sportnak. – Azért is jött kapóra a lehetőség, mert miután a Videotonnal közös megegyezéssel bontottam szerződést, nagypályás csapathoz már nem igazolhattam a tavasz folyamán, viszont a versenyhelyzet és az adrenalin már hiányzott. Szó sincs arról, hogy végleg a futsal felé fordultam volna, továbbra is a nagypályás játék élvez elsőbbséget, de jelen pillanatban a futsal az egyedüli terep, ahol tétmeccseket játszhatok.”

A Debrecennel a Bajnokok Ligáját is megjáró támadó szülővárosában, az NB III-as Nyíregyháza Spartacusnál tréningezik, és Mátyus János vezetőedző korábbi nyilatkozatában elárulta, nem lenne ellenére, ha az NB II-ben már számíthatna a 31 éves futballistára.

„Köszönettel tartozom a nyíregyháziaknak, hogy befogadtak, Mátyus János pedig tényleg nagyon jó edzéseket tart, ezek segítségével abszolút karban tudom tartani magam. Beszéltünk már az esetleges közös folytatásról, de vannak más megkeresések is, úgyhogy nagyon várom a nyarat, amikor eldőlhet, hogyan tovább.”

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
15 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39