MK: Nagy öröm, hogy az Újpest ellen védtük meg a kupát – Doll

2016.05.07. 22:43
Az Újpest–Ferencváros (0–1) labdarúgó Magyar Kupa-döntő után a két vezetőedző értékelt az M4 Sportnak.

„A Ferencváros az elejétől fogva jobban játszott – mondta Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője. – Nem voltunk elég agresszívak. Megint sok helyzetet sikerült kialakítanunk, de az utolsó passzoknál mindig közbejött valami. A középpályán jól futballoztunk, ám az ellenfél kapuja előtt kevésbé, ezért nem szereztünk gólt.”

„Ami az egész szezonunkat illeti, nem voltam elégedett a bajnoki helyezéssel, mert dobogón szerettünk volna végezni. A kupagyőzelem sokat segített volna, de így nem lehetek boldog.”

„Egy kupadöntőben mindig izgulni kell, mert bármi történhet még az utolsó pillanatban is – mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – A második félidőben volt olyan időszak, amikor gyengébben ment a futball, de összességében a játékosok nagyszerűen hajtották végre a feladatot. A szurkolóknak nagy öröm, hogy az Újpest ellen sikerült megvédenünk a kupát.”
Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője. – Nem voltunk elég agresszívak. Megint sok helyzetet sikerült kialakítanunk, de az utolsó passzoknál mindig közbejött valami. A középpályán jól futballoztunk, ám az ellenfél kapuja előtt kevésbé, ezért nem szereztünk gólt.”

„Ami az egész szezonunkat illeti, nem voltam elégedett a bajnoki helyezéssel, mert dobogón szerettünk volna végezni. A kupagyőzelem sokat segített volna, de így nem lehetek boldog.”

„Egy kupadöntőben mindig izgulni kell, mert bármi történhet még az utolsó pillanatban is – mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – A második félidőben volt olyan időszak, amikor gyengébben ment a futball, de összességében a játékosok nagyszerűen hajtották végre a feladatot. A szurkolóknak nagy öröm, hogy az Újpest ellen sikerült megvédenünk a kupát.”

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
7 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
7 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
8 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
10 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
11 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
13 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
14 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
Tegnap, 20:52