NB I: egy korábbi győri bajnok légiósát is teszteli Pintér

2016.06.23. 18:23
Marek Strestíket is teszteli a héten a Mezőkövesd – derült ki a labdarúgó NB I feljutójának hivatalos honlapjáról csütörtökön.

A 29 esztendős középpályás tavaly nyáron három évre szóló szerződést kötött az MTK-val, de a jelek szerint a kék-fehérek nem marasztalják. Marek Strestík korábban a Győri ETO-ban már játszott a jelenlegi mezőkövesdi tréner, Pintér Attila keze alatt. Marek Strestík korábban a Győri ETO-ban már játszott a jelenlegi mezőkövesdi tréner, Pintér Attila keze alatt.

A héten folyamatosan érkeztek a labdarúgók próbajátékra – írja a klub honlapja; a két cseh játékos, Ivo Táborsky és Jan Vosahlík felbukkanásáról már korábban írtunk, most Strestík mellett a román támadó, Mihai Dina (AEL Limassol) és a kapus Czuczi Márton (Szigetszentmiklós) teszteléséről számoltak be a kövesdiek.

Még kérdéses, hogy Nagy József, Tamási Zsolt és Csirmaz István a klubnál marad, velük folynak az egyeztetések.

Az egyhetes bentlakásos mezőkövesdi edzőtáborral kezdő újonc szombat délelőtt játssza le első felkészülési mérkőzését (az ellenfél a DVSC-Teva tartalékcsapata lesz), majd a következő szerdán a Bp. Honvéddal is megmérkőzik.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
3 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04