Újpest: Videotontól érkező erősítést jelentettek be

Vágólapra másolva!
2016.08.10. 12:46
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Videoton 20 éves játékosával, Zsótér Donáttal erősített, ám a lilákat sújtó átigazolási embargó miatt a középpályás a 2016–2017-es szezon első felét biztosan a belga első osztályú Sint-Truidennél tölti.

„A közlemény szerint a FIFA nem járult hozzá az Újpest büntetésének felfüggesztéséhez, így a lilák nem regisztrálhatnak új játékost a nyáron. Emiatt Zsótér Donát játékjogáról a Sint-Truidennel egyezett meg a Videoton” – írja a lilák klubhonlapja.

A 20 éves középpályás átigazolásához hasonlóan Novothny Soma is hasonló utat járt be, ő az olasz élvonalbeli Napolitól szerződött a belga együtteshez, ahonnan azonnal csatlakozik az Újpesthez, amint ezt engedélyezik a negyedik kerületieknek.

Az Újpesttel kapcsolatos további hír, hogy Balogh Balázs annak ellenére, hogy öt nappal ezelőtt azt nyilatkozta, augusztus végén, szeptember elején újra edzésbe állhat, továbbra sem száz százalékos, így várni kell a visszatérésére.

„Sohasem voltam sérült azóta, amióta futballozom, de most nagyon megvisel, hogy ez történik velem – mondta Balogh Balázs a Nemzeti Sportnak. – Rengeteg energiát fordítok a felépülésre, naponta kétszer járok kezelésre, de lassú a gyógyulás. Fájdalmat már nem érzek, ám nem tudok bekapcsolódni a többiek munkájába. Most jövök rá amikor a konditeremben végzem az egyébként hasznos gyakorlatokat, hogy mennyire szeretek futballozni, mennyire hiányzik a labda és a végzett edzés hangulata.”

„Próbálok pozitív maradni, de több szempontból is nagyon rosszul jött a sérülés. Mindenki várja a visszatérésemet, nyomaszt is, hogy sokan kérdezgetnek, ugyanakkor jólesik, hogy törődnek velem. Szeretnék minél hamarabb segíteni a csapatomnak, de a bajnokikon egyelőre csak szurkolhatok.”

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
A FIFA ÁTIGAZOLÁSI EMBARGÓVAL SÚJTOTTA AZ ÚJPESTET!
Emiatt egyelőre kérdéses, hogy a jelzett átigazolások megvalósulhatnak-e. Részletek itt!»

Az Újpest tájékoztatása szerint a kérdéses játékengedélyű játékosok pályára léphetnek! Részletek itt!»

Érkezők:
Cseke Benjámin
(MTK, kölcsön után végleg), Nagy Tibor (MTK, kölcsön után végleg, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ismét kölcsönbe), *Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium), *Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium)
Kölcsönből visszatérők:
Tóth Patrik (Budaörs)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Pávkovics Bence
Kiszemeltek: –
Távozók: Filkor Attila (Gyirmót, szabadon igazolhatóként), Kabát Péter (bejelentette visszavonulását, majd ETO FC Győr), Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók: Gubacsi Zoltán (szigetszentmiklósi kölcsön után Kozármisleny)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lencse László (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

*Novothny Soma és Zsótér Donát a Sint-Truiden játékosa, Újpestre pedig télen érkezhetnek abban az esetben, ha a CAS felfüggeszti vagy hatályon kívül helyezi a FIFA-büntetést.

 

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
40 perce

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
57 perce

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
12 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
18 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik