FTC: Nagyon tetszett, fontos volt ez a siker – Thomas Doll

2016.09.17. 23:36
Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője úgy véli, csapata megérdemelt győzelmet (3–1) aratott a DVSC ellen a labdarúgó NB I szombati játéknapján.

„Megérdemelt győzelem volt a mai, lehetett látni, hogy a csapat sokat vállalt – idézi a fradi.hu Thomas Dollt. – Jól kezdtük a mérkőzést, megszereztük a vezetést, majd egy bedobás után sajnos egyszerű gólt kaptunk. A védekezés területén még mindig nem tudunk úgy felállni, mint ahogy azt elképzeltük. A csapat ezután visszaharcolta magát a találkozóba, ilyenkor persze vigyázni kell, hogy ne fussunk bele egy kontrába. Amit a héten elterveztünk, azt láthattuk a mérkőzés alatt, ez nagyon tetszett. Fontos volt ez a siker, hiszen a játékosok ismét megérezték a győzelem ízét az előző hetek pontvesztései után.” fradi.hu Thomas Dollt. – Jól kezdtük a mérkőzést, megszereztük a vezetést, majd egy bedobás után sajnos egyszerű gólt kaptunk. A védekezés területén még mindig nem tudunk úgy felállni, mint ahogy azt elképzeltük. A csapat ezután visszaharcolta magát a találkozóba, ilyenkor persze vigyázni kell, hogy ne fussunk bele egy kontrába. Amit a héten elterveztünk, azt láthattuk a mérkőzés alatt, ez nagyon tetszett. Fontos volt ez a siker, hiszen a játékosok ismét megérezték a győzelem ízét az előző hetek pontvesztései után.”

Legfrissebb hírek

DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár

Labdarúgó NB I
7 órája

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48

A Loki–Fradi rangadón az aranyérem sorsa is tét

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 10:49

A Debrecen és a Vác is ötgólos győzelmet aratott a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.04.04. 19:48

Dobogósok csatája: a Loki az Üllői út után Debrecenben is legyőzné az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:30

Ismét elszakadt Szabó Nina keresztszalagja

Kézilabda
2026.04.02. 12:00

Lang Ádám: Mintha színpadra lépnénk a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.31. 08:06

A Debrecen idegenbeli döntetlennel búcsúzott a női kézilabda BL-től

Kézilabda
2026.03.29. 17:39
Ezek is érdekelhetik