NB I: kiderült, ki a legszigorúbb játékvezető – statisztikák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.11. 09:33
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete összesítette az NB I első tizenöt fordulójának statisztikáit. A fókusz a játékvezetők teljesítményén volt.

A HLSZ beszámolójában az áll, az eddigi kilencven mérkőzésen 42 százalékban a pályaválasztó együttes győzött, valamint 29-29 százalékban fordult elő döntetlen, illetve vendégsiker. Átlagosan 2.63 gól esett, a hazai csapatok meccsenként 1.54, a vendégek 1.09 gólt értek el. Az átlagnézőszám kevéssel 2700 felett van.

Ami a játékvezetőket illeti, tizennégyen vezettek NB I-es mérkőzést a 2016–2017-es évad első tizenöt fordulójában. Iványi Zoltán és Solymosi Péter áll a vonatkozó rangsor élén 11-11 találkozóval, Szilasi Szabolcs pedig csupán egyszer dirigálhatott az élvonalban.

A lapos figyelmeztetések alapján Bognár István volt a legszigorúbb bíró 35 sárgával, 2 második sárgával és 1 azonnali piros lappal. Kassai Viktor 34 sárga lapot osztott ki, ám senkinek sem mutatta fel a pirosat. A legtöbb kiállítás (5) Andó-Szabó Sándor nevéhez fűződik, aki mind az öt esetben második sárga lappal küldte le a pályáról a vétkest.

A legtöbb tizenegyest (5) Solymosi Péter fújta be, Szilasi Szabolcs, Iványi Zoltán és Szőts Gergely viszont egyszer sem mutatott a büntetőpontra.

A HLSZ teljes rangsorait ide kattintva tekintheti meg. HLSZ beszámolójában az áll, az eddigi kilencven mérkőzésen 42 százalékban a pályaválasztó együttes győzött, valamint 29-29 százalékban fordult elő döntetlen, illetve vendégsiker. Átlagosan 2.63 gól esett, a hazai csapatok meccsenként 1.54, a vendégek 1.09 gólt értek el. Az átlagnézőszám kevéssel 2700 felett van.

Ami a játékvezetőket illeti, tizennégyen vezettek NB I-es mérkőzést a 2016–2017-es évad első tizenöt fordulójában. Iványi Zoltán és Solymosi Péter áll a vonatkozó rangsor élén 11-11 találkozóval, Szilasi Szabolcs pedig csupán egyszer dirigálhatott az élvonalban.

A lapos figyelmeztetések alapján Bognár István volt a legszigorúbb bíró 35 sárgával, 2 második sárgával és 1 azonnali piros lappal. Kassai Viktor 34 sárga lapot osztott ki, ám senkinek sem mutatta fel a pirosat. A legtöbb kiállítás (5) Andó-Szabó Sándor nevéhez fűződik, aki mind az öt esetben második sárga lappal küldte le a pályáról a vétkest.

A legtöbb tizenegyest (5) Solymosi Péter fújta be, Szilasi Szabolcs, Iványi Zoltán és Szőts Gergely viszont egyszer sem mutatott a büntetőpontra.

A HLSZ teljes rangsorait ide kattintva tekintheti meg.

Legfrissebb hírek

Kassai Viktor, Vad II István és Fábián Mihály is örül a nettó játékidő növelésének

Foci vb 2026
2026.07.25. 14:49

Lengyel és ukrán játékvezető a Ferencváros Európa-liga-selejtezőin

Európa-liga
2026.07.18. 19:35

Clément Turpin a vb-negyeddöntőben európai rekordot dönt meg

Foci vb 2026
2026.07.09. 19:31

A negyeddöntőben is angol játékvezetőt kaptak a spanyolok

Foci vb 2026
2026.07.08. 08:32

Megvannak a teljes játékvezetői csapatok a keddi mérkőzésekre

Foci vb 2026
2026.07.06. 09:36

Az Eb-döntő bírója vezeti Messiék nyolcaddöntőjét

Foci vb 2026
2026.07.05. 20:29

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Kovács István vezeti a Liverpool FC–Real Madrid rangadót a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.11.02. 11:17