Videoton: Asmir Suljic is állampolgársági esküt tesz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.09. 08:01
null
Hamarosan Asmir Suljic (jobbra) is magyar állampolgár lesz (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Mint arról korábban a Nemzeti Sport elsőként beszámolt, a Videoton brazil védője, Paulo Vinícius, aki azóta már a válogatott keretébe is bekerült, pénteken állampolgársági esküt tesz. Azonban az NS értesülései szerint aznap egy másik fehérvári játékos is magyar állampolgár lesz. 

 

A Videoton bosnyák szélsője, Asmir Suljic pénteken szintén leteszi az állampolgári esküt.

Ugyanakkor Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke a Nemzeti Sportnak jelezte, hogy mivel a játékos életvitelszerűen nem él öt éve Magyarországon, a vonatkozó FIFA-szabály alapján egyelőre nem jöhet szóba a válogatottnál. Erre először 2018-ban kerülhet sor, ugyanis 2013-ban szerződött hazánkba, először Újpestre.

Suljic korábban már beszélt arról, hogy szívesen lenne magyar válogatott, és mivel még csak 25 éves, erre minden esélye meg is lehet – 2018-tól. (Az is igaz viszont, hogy már a bosnyák válogatott kapcsán is elmondta: várja a meghívót.)

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
14 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35