Gyirmót: Debrecenből érkező fiatal a szakmai stábban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.17. 14:53
Az NB I-ben szereplő Gyirmót FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Horváth Csenger személyében új játékosmegfigyelője van a klubnak. A 20 éves szakember Debrecenből érkezik, tavaly nyár óta a helyi labdarúgó-akadémiánál dolgozott.

„Tavaly nyár óta a Debreceni Labdarúgó-akadémia vezető játékosmegfigyelőjeként dolgoztam, tehát én koordináltam ezt a tevékenységet Debrecenben – idézi a gyirmotfc.hu Horváth Csengert. – Együtt kezdtem a Luis Castro által vezetett portugál szakmai stábbal, amelyet a testvéremen keresztül ismertem meg. Nagyon sok hasznos tapasztalatot szereztem ott, hiszen Debrecenben remek körülmények között és komoly elvárásoknak megfelelően dolgoztunk. A DVSC felnőttcsapatában jelenleg is van olyan futballista, akit az én javaslatomra szerződtettek. Az eredmények mellett viszont azt is láttam, mi az, ami nem működik ebben a rendszerben."

A Gyirmót már biztosan az utolsó, kieső helyen végez az élvonalban.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
14 órája

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
21 órája

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
22 órája

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 21:36

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 20:51

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 13:09
Ezek is érdekelhetik