Honvéd: Nem látom okát, hogy távozzak – Lanzafame

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.05. 14:10
Davide Lanzafame, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd támadója a zonacalcio.net-nek adott interjújában elárulta, imádja a magyar fővárost, és nem látja okát annak, hogy távozzon a címvédőtől.

„Két évig van még érvényes szerződésem a Honvéddal. Ez egy életforma, és igazán jól érzem magam Magyarországon – mondta el Davide Lanzafame. – Jó formában vagyok, ott játszhatok, ahol szeretek, és bizonyíthatom, mire vagyok képes. Bajnokságot nyertünk, majd a BL-selejtezőben is kipróbálhattuk magunkat.”

„Puskás Ferenc, Kocsis Sándor – a nevük hallatán elfog a remegés, olyanok ők a Honvédnak, mint Alessandro Del Piero vagy Michel Platini a Juventusnak.”

„Az idők változnak, a labdarúgás világméretű sporttá vált, Magyarországon is élnek-halnak érte. Budapest a világ egyik legszebb városa, ráadásul egyre nagyobb összegeket fektetnek az infrastruktúrába, gondoljunk csak arra, hogy több csapat is új stadiont kapott, ezek igazi gyöngyszemek, 30-40 ezer férőhellyel.”

A támadó elárulta, két nagy példaképe van, Alessandro Del Piero és Hernán Crespo – előbbi rengetegszer segítette a Juventusnál a fiatal Lanzafamét, míg Crespóval még a Parmában játszott a Honvéd futballistája.

„Ami a jövőmet illeti, nem látom okát annak, hogy elhagyjam a Honvédot. Ez egy komoly klub, ami remek eredményeket ért el, ráadásul kiváló elnöke van. Hogy őszinte legyek, itt, Magyarországon megtaláltam az otthonom, Olaszországba csak különleges esetben térnék vissza.”

Legfrissebb hírek

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
1 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik