Videoton: Jólesett a Hajduk érdeklődése – Kovács István

2017.09.04. 09:21
Noha a meccs végén csereként csupán egyetlen perc játéklehetőséget kapott a múlt hétvégi, Ferencváros elleni találkozón (3–1), a Nemzeti Sport Kovács Istvánt, a Videoton 25 éves támadó középpályását választotta a hét visszatérőjének, aki nyilatkozott is a mögötte hagyott időszakról, illetve megerősítette az NSO múlt heti információját, mely szerint bejelentkezett érte az átigazolási időszakban a horvát Hajduk Split.

Nem véletlenül választotta a Nemzeti Sport az ötszörös válogatott „Kiskokót" a hét visszatérőjének, ugyanis hihetetlen hullámvölgyből kellett kimásznia.

Az előző bajnoki idényben Henning Berg vezetőedzőtől csak 315 perc játéklehetőséget kapott, majd áprilisban, a Gyirmót elleni meccsen megsérült (1–0), és a Frdai elleni volt az első bajnokija.

„Volt már néhány súlyos sérülésem, több műtétem is, de ilyen megterhelő még egyik sem volt – mondta a Nemzeti Sportnak Kovács István. – Kettős alkarcsonttörésem volt, és idegsérülést is szenvedtem. Több izmom és inam is letapadt, a rehabilitáció során Barta Gábor fizioterapeutának nagyon sok munkája van abban, hogy immár újra játékra kész vagyok. Örülök, hogy az edző rendelkezésére állhatok, és felveszem a kesztyűt, igyekszem visszaszerezni a helyemet a csapatban. Az elmúlt idény nagy csalódás volt, de úgy érzem, az edzőváltás után jobb az esélyem arra, hogy több szerepet kapjak.”

A Videoton jutott a legtovább a magyar csapatok közül az európai kupaporondon, a bajnoki tabellát pedig vezeti a legutóbbi ezüstérmes.

„Jól szerepeltünk az Európa-liga selejtezőjében, bár szomorúak vagyunk, hogy az utolsó lépést nem tudtuk megtenni és nem jutottunk be a csoportkörbe, de ahogy a vezetőedzőnk is mondta: talán az még sok lett volna nekünk” – így a játékos, akivel kapcsolatban a Nemzeti Sport Online megtudta, hogy az átigazolási időszak utolsó napjaiban a Hajduk Split szerette volna szerződtetni, korábbi fehérvári edzője, Joan Carrillo kérésére.

„Nagyon jólesett a Hajduk érdeklődése – reagált a középpályás. – Amikor az ember kevés játéklehetőséget kap, elgondolkodik a váltáson, ám élő szerződésem van, és a klubom úgy döntött, nem ad el. Maradtam, és igyekszem bizonyítani, hogy jó döntést hozott a Videoton, amikor nem vált meg tőlem.”

Legfrissebb hírek

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
6 órája

Videoton: a klub szerződést bontott Pető Tamással, Bekő Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 15:20

Botladozó csapat, ködös jövőkép – mi történik a korábbi bajnok Videotonnál?

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 11:59

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 18:55

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00