NB I: a Fradi valóban tárgyalt a Balmaz középpályásáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.19. 13:01
Tiba István, a labdarúgó NB I-ben 11., utolsó előtti helyen telelő Balmazújváros elnöke elmondta, a Ferencváros érdeklődött Sigér Dávid, az együttes 27 esztendős játékosa iránt.

Ahogy azt a Nemzeti Sport Online is megírta, a Ferencváros szakmai stábja szívesen látná az Üllői úton Sigér Dávidot, aki az ősszel húsz NB I-es mérkőzésen négy gólt szerzett a Balmaz színeiben.

„Sigér Dáviddal kapcsolatban valóban megkeresett bennünket a Ferencváros, viszont a két klub álláspontja egyelőre nagyon távol áll egymástól – idézi a Hajdú-bihari Napló Tiba Istvánt, aki hozzátette, az Eke Uzomával kapcsolatos híreknek, miszerint a nigériai futballistát a Debrecen vinné, nincs alapja. – Minden játékos eladó, ha megfelelő árat fizetnek érte, viszont üveggyöngyért nem engedünk el senkit.”

„Egyértelmű célunk, hogy bent maradjunk az NB I-ben, így természetesen tervbe van véve, hogy igazolunk. Azt azonban, hogy milyen posztokra kiket szemeltünk ki – az eddig gyakorlatoknak megfelelően – akkor hozzuk nyilvánosságra, ha a tárgyalások aláírással fejeződtek be” – tette hozzá Tiba István.megírta, a Ferencváros szakmai stábja szívesen látná az Üllői úton Sigér Dávidot, aki az ősszel húsz NB I-es mérkőzésen négy gólt szerzett a Balmaz színeiben.

„Sigér Dáviddal kapcsolatban valóban megkeresett bennünket a Ferencváros, viszont a két klub álláspontja egyelőre nagyon távol áll egymástól – idézi a Hajdú-bihari Napló Tiba Istvánt, aki hozzátette, az Eke Uzomával kapcsolatos híreknek, miszerint a nigériai futballistát a Debrecen vinné, nincs alapja. – Minden játékos eladó, ha megfelelő árat fizetnek érte, viszont üveggyöngyért nem engedünk el senkit.”

„Egyértelmű célunk, hogy bent maradjunk az NB I-ben, így természetesen tervbe van véve, hogy igazolunk. Azt azonban, hogy milyen posztokra kiket szemeltünk ki – az eddig gyakorlatoknak megfelelően – akkor hozzuk nyilvánosságra, ha a tárgyalások aláírással fejeződtek be” – tette hozzá Tiba István.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BALMAZÚJVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Adamo Coulibaly (francia, szabadon igazolható, legutóbb RFC Tilleur – Belgium)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Sigér Dávid
(Ferencváros)

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
9 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
10 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
10 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
13 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
14 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
16 órája