Ferencváros: újabb fiatalt adtak kölcsön a Soroksárnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.08. 18:53
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja: a Ferencváros a hivatalos honlapján erősítette meg, hogy a 2017–2018-as szezon végéig kölcsönadja a Soroksárnak Popov Patrikot, aki az előző idény tavaszi felében már szerepelt a másodosztályú együttesben.

Popov Patrik több mint fél éve szenvedett súlyos térdsérülést, így a 2017–2018-as szezon első felét teljesen kihagyta. A Fradi klubhonlapja most arról számolt be, hogy a 20 éves csatár felépült a keresztszalag-szakadásából, így visszatérhet a pályára – igaz, nem Thomas Doll kezei alatt, hanem a másodosztályban szereplő Soroksár színeiben.

Csernik Kornél és Kundrák Norbert után Popov a harmadik játékos, aki a téli átigazolási időszakban a Lipcsei Péter által irányított Soroksárhoz került kölcsönbe.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Dejan Georgijevics(szerb, FK Vozsdovac – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Nagy Dominik(Legia Warszawa – Lengyelország)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:Bognár István(Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:Csernik Kornél(Soroksár),Kundrák Norbert(Soroksár), Popov Patrik (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők:Csernik Kornél(Ferencváros – kölcsönbe),Kundrák Norbert(Ferencváros – kölcsönbe), Popov Patrik (Ferencváros – kölcsönbe)
Távozók:

 

 

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
21 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
22 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38
Ezek is érdekelhetik