Felkészülés: hat napja kikapott a DVSC a Kövesdtől, most nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.23. 13:05
A Mezőkövesd hazai pályán 1–1-es döntetlenre végzett a DVSC-vel a két NB I-es labdarúgócsapat pénteki felkészülési mérkőzésén.

A két csapat hat nappal ezelőtt, március 17-én a bajnokságban is összecsapott egymással, akkor a Mezőkövesd 3–2-es győzelmet aratott Debrecenben.a Mezőkövesd 3–2-es győzelmet aratott Debrecenben.

A múlt szombati meccsel ellentétben ezúttal nem a DVSC, hanem a Kövesd szerezte az első gólt: a 37. percben Novák Csanád találatával szerezte meg a vezetést a hazai csapat. A fordulás után Tőzsér Dániel távoli lövésével egyenlített a Loki, s bár a folytatásban mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, az eredmény már nem változott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Mezőkövesd–Debreceni VSC 1–1 (1–0)
Mezőkövesd. Vezette:
Kátai
MEZŐKÖVESD: Tarczy – Földi (Lázár, 30.), Pillár, Fótyik, Baracskai – Onana, Varjas Z. (Drazsics, 30.) – Oláh, Gohér, Varjas L. (Misák, 30.) – Novák. A 60. perctől: Dombó – Lázár, Hudák, Katanec, Vadnai – Iszlai, Mlinar – Cseri, Bognár I., Misar – Drazsics
DVSC. 1. félidő: Kosicky – Bényei, Mészáros N., Szatmári, Barna – Bereczki, Jovanovic, Filip, Bódi – Tisza, Tabakovic. 2. félidő. Nagy S. – Kuti, Kinyik, Újvárosi, Kusnyír – Nagy K. (Zsóri, 89.), Tőzsér, Szekulics, Bíró P. – Takács T., Könyves N.
Gólszerző:
Novák Cs. (37.), ill. Tőzsér (48.)

Legfrissebb hírek

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00

Győzelemmel váltott az NB II-ről az NB III-ra a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 17:52

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21

Sergio Navarro távozik a DVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:45

A Debrecen egygólos győzelemmel szerezte meg a negyedik helyet

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:04

Dzsudzsák Balázs: Hálás vagyok a Lokinak az utolsó lehetőségért

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 07:03

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Sportszerűségből jeles: odaadta a cipőjét, zokniban irányított a DVSC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója

Kézilabda
2026.05.14. 21:54
Ezek is érdekelhetik