DVSC: többen is csatlakoztak Tőzsér nemes felajánlásához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.13. 13:14
Mint megírtuk, Tőzsér Dániel, a labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC csapatkapitánya ritkán látható felhívást intézett a szurkolókhoz: a Loki 32 éves középpályása azt szeretné, hogy a Ferencváros és a Vasas elleni hazai bajnoki mérkőzéseken rengeteg néző legyen a lelátón. A felajánláshoz azóta többen is csatlakoztak.

A 31-szeres válogatott futballista a debreceni klub hivatalos honlapján videoüzenetben azt mondta, ha a Ferencváros elleni rangadón csaknem telt ház lesz, a Vasas elleni meccset pedig legalább tízezer néző tekinti meg a Nagyerdei Stadionban, akkor felajánl kétmillió forintot a debreceni gyermekklinika javára.



Tőzsér felajánlásához azóta többen is csatlakoztak – adta hírül a DVSC a hivatalos honlapján. Mint a portál írja, többek között a magyar válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs is felajánlott 2 millió forintot, de aCampus Fesztivál szervezői, valamint Tőzsér Dániel sógora is adományozna 1-1 millió forintot.

A piros-fehérek honlapjának azóta több cég is jelezte, hogy beszáll a kezdeményezésbe – erről bővebben itt olvashatnak!

A Loki szombaton 19.30 órától látja vendégül az éllovas Ferencvárost, majd április 28-án 17 órakor fogadja a Vasast.

A Nagyerdei Stadion – amely 2014 májusában nyitotta meg kapuit – több mint 20 300 néző befogadására alkalmas.

NB I, 2017–2018, 26. FORDULÓ
ÁPRILIS 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
17.00: Paksi FC–HaladásPaks, Városi Stadion
17.00: Mezőkövesd–VideotonMezőkövesd, Városi Stadion
17.00: Újpest–VasasBudapest, Szusza Ferenc Stadion
17.00: Puskás Akadémia–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho Aréna
17.00: Balmazújváros–Diósgyőri VTKBalmazújváros, Városi Stadion
19.30: Debreceni VSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Debrecen, Nagyerdei Stadion
TABELLA • TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
11 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24
Ezek is érdekelhetik