NB I: a DVSC és a Haladás is június 18-án kezdi a felkészülést

2018.06.12. 23:28
A Debreceni VSC és a Haladás is a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy június 18-án kezdi meg a felkészülést a labdarúgó NB I 2018–2019-es szezonjára.

A DVSC honlapjának beszámolója szerint a csapat június 18-án kezdi meg a felkészülést, amely alatt természetesen több edzőmérkőzést is játszik majd, a végleges program azonban még nem alakult ki.DVSC honlapjának beszámolója szerint a csapat június 18-án kezdi meg a felkészülést, amely alatt természetesen több edzőmérkőzést is játszik majd, a végleges program azonban még nem alakult ki.

A Haladás az előzetes tervek szerint öt felkészülési meccsen is pályára lép majd az NB I rajtjáig, valamint a hagyományokhoz híven részt vesz a Király-kupán is.

A bajnokság július 21-én kezdődik.

A DVSC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 18.
Edzőtábor: ?
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Még nincsenek lekötve

A HALADÁS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 18.
Edzőtábor: július 2–5., Lendva (Szlovénia)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 23., 11.00: Szany–Haladás
Június 26. vagy 27.: Admira Wacker (osztrák)–Haladás
Június 30., 11.00: Haladás–Lafnitz (osztrák)
Július 7., Király-kupa: Haladás, Paks, Kaposvár, FK Pohronie (Garamszentkereszt; szlovák)
Július 14.: még nincs ellenfél

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
Tegnap, 19:50

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25