Pörköltfutball – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
2018.06.22. 00:26

Most – miközben dübörög a világbajnokság – itt kiabálnak a fülembe a fanatikus Újpest-drukkerek, ugyan írjam már meg, nekik cseppet sem szimpatikus, hogy ezentúl a „Sóbertnorbi” eteti fitneszkajával az arany- (bocsánat: bronz-) lábú fiúkat. A szénhidrátcsökkentett kifli témáját gyorsan „összeboronálják” a címerüggyel, majd pillanatokkal később már ott tartunk, hogy ki kit ismer, és miért támogat emberileg és üzletileg a Megyeri úton.

Zöld pólóban a mezszponzor – Schobert Norbiék etetik Novothnyékat

Mondom a kiabálóknak, nekem aztán hiába üvöltöznek itt, mert szerintem igencsak príma ötlet, hogy végre megkísérlik gatyába rázni ezt a „pörköltfutballt”, azaz tudatos táplálkozásra próbálják kényszeríteni a játékosokat. Sőt – teszem hozzá magamban, mert ezek után nemigen jutok már szóhoz – szerintem a naponta bevitt ötven plusz- vagy százötven mínusz kalórián is múlhat, hogy az Európa-liga-selejtezős szereplésig eljutó lila-fehérek az azeri Neftci után játszhatnak-e az andalúziai Sevillával, vagy sem.

Mindez falra hányt borsó…

A natúr csirkemell, bulgur, köles, zabkása, tojás kontra luxusautó, celebvilág, ugribugrizás, „és ráadásul az az örökké kavaró belga tulaj” indulatos megfogalmazásoktól sem mentes érvelésben lehetetlen a tudatos táplálkozást, a pulzuskontrollt és az alap-állóképességi futások fontosságát fölényhez juttatni, márpedig a hivatásos labdarúgásban százszorosan is igaz a tétel, amely szerint „Mondd meg, hogy mit eszel, és megmondom, ki vagy!”

Nekem – az újpesti focirajongók helyében – egyetlen kérdés lenne igazán fontos a kajaprojekt bejelentése után: a napi edzésmunka meghatározása során mennyire használják majd tudatosan a Megyeri úton dolgozó futballszakemberek a kalóriaszámítást, illetve a pálya széléről dirigálókban valóban megvan-e az a szakmai muníció, hogy abszolút tudatosan állítsák arányba a terhelést, az energiabevitelt és a regenerációt. Továbbá az is érdekes kérdés, vajon a fitnesztáplálkozás mennyire lesz mulatság tárgya az öltözőben, vagy elérkezik a régóta áhított pillanat, s a játékosok is komolyan veszik azt, hogy miből mennyit és mikor esznek – pontosabban ehetnek.

„Hát, majd a hülye koplalás miatt esünk ki az első meccs után!”

Helyben is vagyunk: abból szaftos sztori lehet.

Legfrissebb hírek

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Mindenkinek van egy 11-e – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.16. 23:44

Még jól jöhet – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.13. 23:57

Baki kizárva – Thury Gábor jegyzete

Minden más foci
2026.09.12. 23:13

Reményt keltő rajt – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.09.11. 23:16