Vidi: távozik, és befejezi a pályafutását Danko Lazovics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.17. 21:13
null
Danko Lazovicsot többé nem láthatjuk saját gólját ünnepelni (Fotó: Micheller Szilvia)
A Nemzeti Sport – öltöző környékéről származó – információi szerint befejezi a pályafutását, és távozik a Mol Vidi FC-től a klub szerb légiósa, Danko Lazovics.

Az összesen 47-szeres jugoszláv és szerb válogatott támadó már az edzéseken sem vesz részt, a napokban várhatóan végleg elbúcsúzik Székesfehérvártól és a csapattól – értesüléseink szerint ezt már az öltözőben is bejelentették.

Úgy tudjuk, a korábban többek között a belgrádi Partizan, a Feyenoord, a PSV és a Zenit csapatában is megforduló, 35 éves csatár közös megegyezéssel bont szerződést a szereplését az Európa-ligában csütörtökön a BATE Boriszov ellen a budapesti Groupama Arénában megkezdő magyar bajnokkal.

Lazovics 2016 nyarán érkezett a fehérváriakhoz, azóta 80 tétmérkőzésen 29 gólt és 29 gólpasszt jegyzett, bajnoki címre vezette a csapatot, és európai csoportkörbe segítette együttesét.

A 2018–2019-es idény nemzetközi menetelése során két gólt szerzett és két gólpasszt adott – egyet-egyet a Dudelange és egyet-egyet az AEK Athén elleni párharcokban.

A Mol Vidi FC nem kívánta kommentálni az értesüléseinket.

LAZOVICS ELSŐ GÓLJA A VIDIBEN – 3:23-tól





EURÓPA-LIGA 2018–2019
CSOPORTKÖR

L-CSOPORT
Szeptember 20.
18:55: PAOK–Chelsea
18:55: Mol Vidi FC–BATE Boriszov
október 4.
21:00: BATE Boriszov–PAOK
21:00: Chelsea–Mol Vidi FC
október 25.
21:00: Chelsea–BATE Boriszov
21:00: PAOK–Mol Vidi FC
november 8.
18:55: BATE Boriszov–Chelsea
18:55: Mol Vidi FC–PAOK
november 29.
18:55: BATE Boriszov–Mol Vidi FC
21:00: Chelsea–PAOK
december 13.
18:55: PAOK–BATE Boriszov
18:55: Mol Vidi FC–Chelsea

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29
Ezek is érdekelhetik