Vidi: Futács Márkóval erősítettek a fehérváriak – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.12. 15:30
null
Futács Márkó Székesfehérváron folytatja (Fotó: <a href="http://www.molvidi.hu/2019/01/12/futacs-marko-is-a-csapattal-tart-a-spanyolorszagi-edzotaborba.html" target="_blank"><strong>molvidi.hu</strong></a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Vidi FC a hivatalos honlapján bejelentette Futács Márkó szerződtetését. A válogatott támadó is a fehérvári csapattal tart a spanyolországi edzőtáborba – tette hozzá a molvidi.hu.

 

A legutóbb a Hajduk Splitben szereplő támadó 1990. február 22-én született Budapesten, majd egészen fiatalon, 16 esztendősen a francia Nancy akadémiájára került. 2009-ben igazolt a Werder Bremenhez, ahol Német Szuperkupa-találkozón az első csapatban is pályára lépett, miközben a második gárdában jutott rendszeresen lehetőséghez. Még ugyanabban az évben meghatározó tagja volt az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző magyar válogatottnak, a torna mind a hét mérkőzésén pályára lépett, Ghána ellen gólt is szerzett az elődöntőben. Húszévesen egy esztendőn át a Bundesliga 2-ben szereplő Ingolstadt játékosa volt, majd két éven keresztül Angliában futballozott a Portsmouth, a Leicester és a Blackpool színeiben – kezdte új labdarúgója ismertetését a klubhonlap (Futács egyébként a II. Kerület UFC-ben kezdett el futballozni, majd 2003 és 2006 között a Ferencváros labdarúgója volt).

A molvidi.hu hozzáteszi, hogy a háromszoros válogatott futballista a 2013–2014-es szezont itthon töltötte a DVTK-nál, amellyel Ligakupa-győzelemnek örülhetett, a Magyar Kupában pedig a döntőig menetelt – többek között a szintén új igazolással, Elek Ákossal az oldalán (a DVTK a fináléban az Újpesttől kapott ki tizenegyesrúgások után). A nemzeti együttesben is ekkor, 2014 márciusában mutatkozott be, Finnország ellen.

Ezt követően újabb légiósévek következtek, két esztendeig a török élvonalban szereplő Mersin Idman Yurdu csatára volt, de 2016-ban nem hosszabbította meg szerződését és a Hajduk Splitnél folytatta. Első szezonjában 28 tétmérkőzésen 21 gólt szerzett, ebből 18-at a bajnokságban, ami horvát gólkirályi címet jelentett. A második spliti évében 17 találkozón háromszor talált a kapuba.

Futács Márkó is Vidi-felszerelésben érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a szombat délutáni találkozóra, a megállapodás alapján a keret teljes jogú tagjaként vesz részt a spanyolországi edzőtáborban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL VIDI FC-NÉL
Érkezők: Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Futács Márkó (szabadon igazolhatóként, legutóbbi Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Sztefan Scsepovics (szerb), Vinícius (brazil-magyar, Genoa, SPAL Frosinone – Olaszország)

A MOL VIDI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 7–8.: orvosi felmérések; január 9.: első edzés
Edzőtábor:január 12–26., Marbella (Spanyolország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK (helyszín: Marbella)
Január 19.: Mol Vidi–1. FC Kaiserslautern (német)

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik