DVTK: kameruni utánpótlás-válogatott játékosokat igazolt a klub

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.15. 09:49
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr két kameruni utánpótlás-válogatott játékos szerződtetését jelentette be péntek reggel – a klubnál folytatja a pályafutását Ismaila Ousman és Yannick Ndzoumou.

A két kameruni légiós a gárda tájékoztatása szerint a héten próbajátékon vett részt az együttesnél, teljesítményükkel pedig meggyőzték a Fernando Fernández irányította szakmai stábot, az egyesület így csütörtök este megállapodást ajánlott nekik.

„Két tehetséges, fiatal kameruni játékost igazoltunk, akikben nagy lehetőség van – idézi Tajti József sportigazgatót a diósgyőriek hivatalos honlapja. – Mind a ketten gyorsak, technikailag képzettek. Úgy gondolom, hogy egy rövid akklimatizáció után nagy erősségei lehetnek a csapatnak.”

A 21 esztendős Ismaila Ousman a posztját tekintve középpályás, míg a 22 éves Yannick Ndzoumou védő – mindkét futballista meghívást kapott a kamuruni utánpótlás-válogatottba. Az előző idényben mindkét játékos a kameruni élvonalban vitézkedő AS Fortuna csapatát erősítette.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Ismaila Ousman
(kameruni, legutóbb AS Fortuna – Kamerun), Yannick Ndzoumou (kameruni, legutóbb AS Fortuna – Kamerun)
Kölcsönbe érkezők: Prosser Dániel(Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:Boros Gábor(Budafok)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:Peter Kavka(szlovák, legutóbb Zemplín Michalovce – Szlovákia, próbajáték)
Távozók:Lipták Zoltán(Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként),Nagy Tibor(szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
19 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik