MK: Zsóri Dániel már múltként tekint a Fradi elleni csodagóljára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.20. 10:32
Minden csoda három napig tart – szól a közmondás –, s bár Zsóri Dániel Ferencváros ellen lőtt ollózós csodagóljáról még sokáig beszélünk, a DVSC 18 éves játékosának gyorsan túl kellett lépnie a hirtelen jött népszerűségen. Már csak azért is, mert Herczeg András kezdőként küldte pályára az Ajka elleni Magyar Kupa-mérkőzésen. Nagy helyzetei akadtak, de gólt nem szerzett a debreceniek 3–2-es sikerét hozó találkozón, amely után az NSO Tv-nek elmondta, hogyan kezeli, hogy napokig róla szóltak a hírek. 



„Hirtelen az egész nagyon furcsa volt,
az első két nap rengeteg üzenetet, gratulációt kaptam, de már átléptem ezen
mondta Zsóri. A múltnak tekintem, a jövőbe kell nézni, és a következő meccsre kell fókuszálni. Az Ajka ellen átlagos teljesítményt nyújtottam, volt két ziccerem is, de jobban kellett volna koncentrálnom, hogy azokat értékesítsem. Az első félidei játékomat nem tartom megfelelőnek, legfeljebb egynek elment, a második félidőben pedig kevesebb labdát kaptam.”


„Hirtelen az egész nagyon furcsa volt,
az első két nap rengeteg üzenetet, gratulációt kaptam, de már átléptem ezen
mondta Zsóri. A múltnak tekintem, a jövőbe kell nézni, és a következő meccsre kell fókuszálni. Az Ajka ellen átlagos teljesítményt nyújtottam, volt két ziccerem is, de jobban kellett volna koncentrálnom, hogy azokat értékesítsem. Az első félidei játékomat nem tartom megfelelőnek, legfeljebb egynek elment, a második félidőben pedig kevesebb labdát kaptam.”

Herczeg Andrást – aki Ajkán a 65. percben cserélte le Zsórit a végülgyőztes gólt szerző Pintér Ádámra – is megkérdeztük, hogyan kezelte a 18 éves játékos a hirtelen jött népszerűséget.

„Ezt mindenki nehezen kezelné, így Daninak sem volt egyszerű. De ez óriási érzés, fel fogja dolgozni. Ma is bizonyította, hogy gólérzékeny játékos, két nagy helyzete is volt, biztos vagyok benne, hogy legközelebb ezeket berúgja.”

Videónkból az is kiderül, hogy javult-e a vezetőedző húzódása, amit a Fradi elleni meccsen szerzett, amikor Zsóri gólja után ő is berohant a pályára ünnepelni.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FC AJKA–DEBRECENI VSC 2–3
(0–0)
Ajka, 3000
néző.Vezette:Bogár Gergő (Becséri Gergely, Baghy Csaba)
AJKA:
Horváth D. – Köles, Pákai (Csaba D., 85.), Kovács G., Csemer – Kenderes – Csizmadia Z., Illés D. (Molnár T., 77.), Horváth P., Nagy E. (Pavlitzky, 72.) – Nagy K. Vezetőedző:Schindler Szabolcs
DVSC:
Kosicky – Cikos, Kinyik, Mészáros N., Barna Sz. – Damásdi (Bárány, 81.), Kuti, Pávkovics, Nagy K. (Jovanovic, 55.) – Zsóri (Pintér Á., 65.), Takács T. Vezetőedző:Herczeg András

Gólszerző: Takács T.(0–1) az 59.,Illés D.(1–1) a 61.,Kuti(1–2) a 64.,Kenderes(2–2) a 73.,Pintér Á.(2–3) a 91. percben

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
7 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 órája

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25