Honvéd: Lanzafame szurkol a Fradinak, és nem aggódik a kispesti drukkerek miatt

Vágólapra másolva!
2019.08.13. 17:42
Mint arról beszámoltunk, a Budapest Honvéd hivatalos sajtótájékoztató keretében bemutatta a Ferencvárostól (vissza)igazolt olasz támadót, Davide Lanzafamét. Az NSO Tv stábjának a sajtóeseményt követően volt lehetősége exkluzív interjút is készítenie a csatárral, aki elárulta, szurkolni fog az FTC-nek a kedd esti, Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn.

A Ferencvárostól 13 hónap után távozó támadót először arról kérdeztük, hogy esetleg a több játéklehetőség miatt távozott-e az előző idény bajnokcsapatától, de szerinte ez nem játszott szerepet a váltásában.

„Egyáltalán nem azért jöttem ide, mert itt többet játszanék. A mögöttünk hagyott idényben több mint harminc mérkőzésen léptem pályára, rengeteget játszottam. Ez személyes döntés volt– nyilatkozta Davide Lanzafame, majd elmondta, erről nem szeretne többet beszélni.

Elárulta, nem beszélt a távozása után Szerhij Rebrovval, akivel egyes hírek szerint nem volt jó a viszonya. Volt csapatának viszont szorít majd a Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn.

„A mai mérkőzést természetesen nézni fogom. Szeretnék sok sikert kívánni korábbi csapatomnak, valamint a korábbi játékostársaimnak. Remélem, sikerrel veszik az előttük álló akadályt, és továbbjutnak a következő kőrbe.”

A 32 éves olasz csatárnak más megkeresései is voltak a Honvédon kívül, köztük egy magyar csapat is felvette vele a kapcsolatot. Lanzafame elmondta, nem aggódik amiatt, hogyan fogadják majd a kispesti szurkolók, próbálja a játékával kivívni az elismerésüket. És hogy mi a személyes célja ebben az idényben? Az NSO Tv videójából ez is kiderül.

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
3 perce

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
6 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
23 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05
Ezek is érdekelhetik