Fehérvár: megvan, hol folytatja a bosnyák középpályás?

B. L.B. L.
2020.04.16. 22:36
null
Anel Hadzic egy helyi lapnak nyilatkozott jelenlegi időtöltéséről és kedvenc csapatáról is (Fotó: Tumbász Hédi)
Bosnyák lapértesülés szerint Anel Hadzic, a Mol Fehérvár FC középpályása nyáron hazatér, és a címvédő, jelenlegi listavezető FK Sarajevónál folytatja pályafutását. A 14-szeres válogatott játékos szerződése az idény végén lejár a magyar együttesnél, a novi.ba oldalnak adott nyilatkozatából kiderül, hogy kölcsönös az érdeklődés gyerekkori kedvenc klubjával.

 

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a magyar bajnokság szünetel, az így felszabaduló időszakban pedig az alábbiakkal foglalkozik a 30 éves középpályás:

„Ausztriában töltöm az időmet a feleségemmel. Van egy udvarunk, ahol tudok edzeni, emellett olvasni szoktam. Élvezem a párommal töltött időt, mert amikor zajlik a bajnokság, akkor ritkán tudunk ilyen sokat együtt lenni” – idézi a novi.ba Anel Hadzicot.

Az oldal természetesen a futballról is megkérdezte a Mol Fehérvár FC lejáró szerződésű futballistáját, egészen konkrétan gyerekkori kedvencéről, az FK Sarajevóról. A négyszeres bosnyák bajnok gárda jó úton halad a címvédés felé, az évad utolsó harmadára fordulva három ponttal előzi meg a Zeljeznicart.

„Már télen is mondtam, hogy mindig készen állok erről beszélni. Tudjátok, hogy lelkes rajongója vagyok a gárdának, úgyhogy minden lehetséges ezen a nyáron” – megerősítve, hogy kölcsönös az érdeklődés a felek között.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
16 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00