MTK: rutinos válogatott kapus a következő nyári szerzemény!

2020.06.29. 09:37
null
Milan Mijatovics az MTK Budapest negyedik nyári szerzeménye (Fotó: AFP)
Milan Mijatovics bejelentette, hogy távozik a szófiai Levszkitől és a következő idényben az MTK Budapest labdarúgócsapatában szerepel. A hírt később a magyar csapat is megerősítette.

A 32 éves kapus a Beroe ellen vasárnap 2–1-re megnyert találkozó után elismerte, hogy egy idény után távozik a jelenleg a bolgár bajnokság második helyen álló együttesétől és az MTK-ban folytatja pályafutását.

A kilencszeres montenegrói válogatott kapus volt a Levszki első számú kapusa az idényben, ám a klub a pénzügyi bizonytalanság miatt nem aktiválta a szerződésében szereplő plusz egyéves opciót.

Mijatovics 30 tétmérkőzésen szerepelt a szófiai gárdában, 15 találkozón nem kapott gólt.

Az MTK Budapest hétfő délelőtt a hivatalos honlapján is megerősítette a montenegrói kapus érkezését. A klub tájékoztatása szerint Mijatovics kétéves szerződést írt alá.

„Milan személyében egy erős fizikumú, tapasztalt kapus érkezik hozzánk. Ez a komoly nemzetközi tapasztalat fontos segítség az épülő fiatal csapatunknak” – fogalmazott Polyák Balázs sportigazgató az mtkbudapest.hu-nak.

Az élvonalba visszajutó kék-fehérek korábban már három játékos érkezését bejelentették: a kolumbiai bekk, Sebastián Herrera és a portugál Tiago Ferreira szintén a fővárosiaknál folytatja, míg az északmacedón támadó, Bojan Miovszki is aláírt már.

Legfrissebb hírek

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
10 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40