MTK: hétszeres finn válogatott érkezik a csapathoz – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
2020.12.10. 22:37
null
Nikolai Alho az Írország elleni őszi Nemzetek Ligája-meccsen (Fotó: AFP)
A 27 éves Nikolai Alho személyében finn válogatott szélső igazol az MTK Budapesthez – írja a finn hs.fi portál. A cikk szerint az elsődleges posztját tekintve jobbhátvéd, és szerződése lejártával ingyen szerződik az MTK-hoz 2021. január 1-jével.

 

A lap tényként közli, hogy a futballista és a magyar klub képviselői megegyeztek egymással. A 2021. január 1-jével életbe lépő szerződés másfél évre szól a hs.fi szerint.

Alho a HJK Helsinki után a Klubi 04, kölcsönben az FC Lahti és eddigi egyetlen külföldi csapataként a svéd Halmstad együttesét is megjárta. A HJK színeiben 153 bajnokin lépett pályára, 19 gólt lőtt és 20 gólpasszt osztott ki. Összesen ötször ünnepelhetett finn bajnoki címet. A 2020-as idényben 21 meccsen kapott lehetőséget a finn élvonalban – s három asszisztot jegyzett. A Bajnokok Ligája selejtezőjében csapata mind a négy mérkőzését végigjátszotta, míg az Európa-ligában 167 percet töltött a pályán a Riga ellen idegenben lőtt kevesebb góllal elbukott párharcban – a hazai találkozón ő volt a csapatkapitány.

A válogatottban eddig hétszer szerepelt, az első meccsét 2014-ben, Omán ellen játszotta. Hosszas szünet után 2020-ban került vissza a nemzeti együttes keretébe és a Nemzetek Ligája B-ligájának 4-es csoportjában Finnország mind a hat fellépésén lehetőséget kapott.

Alhónak a finn mellett angol állampolgársága is van.

Szerződése lejártával ingyen lehet az MTK-é. A budapesti egylet ugyanakkor a hivatalos felületein csütörtök este 22.30-ig nem jelentette be az érkezését.

Legfrissebb hírek

A Vasas otthonában nyert az MTK a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.01. 19:42

A második félidőben parádézott a ZTE, három góllal győzte le az MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 19:36

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 11. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.26. 20:07

Gólokkal tisztelegtek a hősök előtt – a Fradi első hazai bajnoki sikere képekben

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 21:24

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

Egyedi mezzel emlékezik az 56-os hősökre a Fradi az örökrangadón

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 15:22

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:07

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 22:33