NB I: Ennek csak ez lehetett a vége – Márton Gábor

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.01.27. 20:37
null
A kisvárdaiak kétszer is ünnepelhettek a Mol Fehérvár ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A Kisvárda hazai pályán 2–1-re nyert a Mol Fehérvár ellen a labdarúgó NB I 5. fordulójából bepótolt mérkőzésen. A hazai együttes ezzel pontot tett a Vidi négymeccses veretlenségi sorozata végére. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

 

A Kisvárda 6 meccses nyeretlenségi sorozatát szakította meg ezzel a sikerrel. Supka Attila szerint azonban nem volt gödörben a csapata.

„Rossz sorozatról nem beszélnék. Minden mérkőzésen masszívan védekeztünk, meg tudtuk oldani a feladatunkat, kevés gólt kaptunk. Ez a mai találkozón is így volt, leszámítva a gólt, talán két lehetősége volt a Fehérvárnak. Mindent megtettünk azért, hogy a három pontot itthon tartsuk, és maximálisan megoldották a játékosokat azokat a dolgokat, amiket kértünk tőlük. Nagyon lelkes volt mindenki, játékban is felülmúltuk az ellenfelet, a második félidőben a labdát is mi birtokoltuk inkább. A végén volt két-három olyan kontránk, amelyből pontosabb passzal újabb gólt szerezhettünk volna.”

A kisvárdaiak ezzel a sikerrel ráadásul 3. helyre léptek előre a tabellán.

„Hosszú még a bajnokság. Mi szeretnénk gyűjtögetni a pontokat, és majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Természetesen az a célunk, hogy minél messzebb kerüljünk a kiesőzónától, hogy nyugodtan tudjunk futballozni. Ha ez megtörténik, akkor több jó eredmény is benne lehet majd.”

A Mol Fehérvár vezetőedzője, Márton Gábornagyon csalódott volt a vereség után.

„Sajnos nem játszottunk jól. Nagyon kevés volt a mozgás, lassú volt a játék, keveset vállalkoztunk. Gyakorlatilag helyzetet se nagyon alakítottunk ki, így nem lehet mérkőzést nyerni. Gratulálok a Kisvárdának. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de nagyon gyengén futballoztunk, főleg a támadásokban, ebből kifolyólag a védekezésünk sem volt az igazi. Rengeteg párharcot veszítettünk el, ennek csak ez lehetett a vége.”

A TALÁLKOZÓRÓL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

LABDARÚGÓ NB I
AZ 5. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

KISVÁRDA–MOL FEHÉRVÁR 2–1(Szimovics 22., Sassá 58., ill. Fiola 28.)
Kisvárda,Kisvárdai Várkerti Stadion.Vezette:Andó-Szabó

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC16123132–9+2339
2. Mol Fehérvár1795341–19+2232
3. Kisvárda1776419–19027
4. MTK Budapest1775526–23+326
5. Paksi FC1773731–31024
6. Puskás Akadémia1773721–25–424
7. Zalaegerszegi TE1763830–30021
8. Mezőkövesd1763816–22–621
9. Újpest FC1754820–37–1719
10. Budapest Honvéd1746726–25+118
11. Budafoki MTE1644819–28–916
12. Diósgyőri VTK17411220–33–1313
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
52 perce

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
8 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
8 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
23 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14
Ezek is érdekelhetik