NB I: Meg kell kérdeznem a fiúkat, hogy le akarják-e zárni az idényt – Rebrov

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.04.17. 19:56
null
Szerhij Rebrov nem volt elégedett az akarattal (Fotó: Micheler Szilvia)
A bajnoki címvédésre hajtó Ferencváros nem tudott nyerni a Kisvárda otthonában a labdarúgó NB I 29. fordulójában, így elmaradt a bajnokavatás. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Szerhij Rebrov nagyon sajnálta, hogy nem jött össze a győzelem.

„De nem érdemeltünk volna három pontot a mutatott játék alapján. Úgy gondolom, nem tudtunk elég támadóan fellépni, ami gond, hiszen mi lenne, ha nem vezetnénk tizenhárom ponttal a bajnokságot. A fiúknak emlékezniük kell arra, mit is értünk el korábban, hiszen Bajnokok Ligájában szereplő csapat vagyunk.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: mennyire türelmetlenek a játékosok amiatt, hogy még mindig nem sikerült bebiztosítani a bajnoki címet.

„Amikor a Puskás vezetett ellenünk, sokkal több helyzetünk volt. Ma a meccs bizonyos szakaszaiban a Kisvárdának volt több lehetősége, és ez baj. Több akarás kell a fiúktól. Meg kell tőlük kérdeznem, hogy le akarják-e zárni az idényt vagy már a szüneten gondolkodnak, és arra várnak, hogy a Puskás pontokat veszítsen. Nagyobb akarás kell ennél.”

Végül kijelentette: arról szó sincs, hogy kedden, az Újpest elleni derbin szerettek volna ünnepelni, hiszen már a Kisvárda ellen be szerették volna biztosítani az aranyérmet.

A Kisvárda vezetőedzője, Supka Attila szerint csapata azt játszotta, amit a helyzetükben kell az FTC ellen.

„Megszerveztük a védekezésünket, abból próbáltunk meg átmenni kontrába. Ez sikerült többször is, illetve voltak periódusok, amikor mertünk futballozni, helyzeteket teremtettünk. Kapura lövéseink is voltak, ellentétben az elmúlt időszakkal. Egy dolog hiányzott csak, a gól, amit végül is megszereztünk. Visszanézve a szituációt nagyon rossz döntést hozott az alapvonali bíró, illetve a játékvezetőnek nem kellett volna hagynia magát befolyásolni, hiszen először megadta a gólt. Nem történt semmi, a ferencvárosi játékos a saját kapusával ütközött. Ez nagyban befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét, hiszen három pontot szerezhettünk volna, ami a mi helyzetünkben nagyon fontos dolog.”

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ

Kisvárda–Ferencváros 0–0
Kisvárda,Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött. V: Pintér Cs.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!
Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
15 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43