MTK: korosztályos magyar válogatott, kiváló előkészítő érkezett

R. P.R. P.
2021.06.07. 08:40
null
Kocsis Bence (jobbra) négy évre írt alá (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Fehér Gábor)
Az MTK Budapestnél folytatja pályafutását Kocsis Bence. A 20 éves, korosztályos magyar válogatott támadó középpályás, aki ezt megelőzően a Csákvárban játszott, négyéves szerződést írt alá – adta hírül az MTK hivatalos honlapja.

A marosvásárhelyi születésű Kocsis Bence az előző szezonban az NB II egyik legjobb előkészítője volt, két találata mellett 10 gólpasszt adott. A ballábas középpályás szerepelt az U17-es, az U18-as és az U19-es válogatottban is.

„Bence a 2001-es korosztály egyik legtöbbre hivatott játékosa. Két éve teljesít jól a másodosztályban, az MTK az első osztályban is szeretné megadni neki a lehetőséget” – mondta Polyák Balázs sportigazgató.

Kocsis Bence az MTK negyedik nyári igazolása James Weir, Kovácsréti Márk és Gheorghe Grozav után.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Kocsis Bence (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Csákvár), Gheorghe Grozav (román, Diósgyőri VTK), Kovácsréti Márk (Kisvárda), James Weir (angol, FK Pohronie – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bese Balázs (Budafoki MTE)?, Bidzilya Anton (ukrajnai, Kaposvár)?, Kapronczai Gergely (Szentlőrinc)?,Kovács Máté(Kazincbarcika)?, Nagy Barnabás (Szentlőrinc)?, Szerencsi Miklós (Dorogi FC)?,Törőcsik Péter (Szentlőrinc)?,Zuigeber Ákos (Dorogi FC)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Szabó Máté(Budafok)
Távozók: Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Kanta József (visszavonult), Pintér Ádám (visszavonult), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Varga Roland(al-Ittihad – Egyesült Arab Emírségek), Zuigeber Ákos(DVTK)

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
12 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00