MLSZ: a szurkolók miatt eljárás indult az FTC-vel és a Fehérvárral szemben

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.24. 15:26
null
A FEB határozatában az áll, hogy szurkolói rendzavarások miatt vizsgálják a mérkőzést (Fotó: Török Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága (FEB) a Mol Fehérvár FC és a Ferencvárossal szemben is eljárást indított a két csapat nyárról elhalasztott (eredetileg a 2. fordulóban került volna sor a mérkőzésre) szerdai rangadóján történt szurkolói megnyilvánulások miatt.

 

„Az NB I 2. fordulójából elhalasztott Fehérvár – FTC mérkőzéssel kapcsolatban a FEB mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárást indított szurkolói rendzavarások, köztük megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, pirotechnika-használat miatt. A szurkolói cselekményeket a fegyelmi bizottság a későbbiekben tárgyalja” – áll a FEB szeptember 23-i ülésén született határozatban.

A fegyelmi bizottság arról is döntött, hogy az NB III-ban szereplő Nagy Tamást (Balassagyarmat) 2, Novák Norbertet (SBTC) 1, Apró Ármint (Békéscsaba) 2 és Csáki Dávidot (Diósgyőr) 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

Legfrissebb hírek

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
21 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 15:31

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 11:27

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 07:56

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
2025.12.22. 21:23

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 06:33

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2025.12.21. 23:22

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 23:21
Ezek is érdekelhetik