DVSC: a klubhoz is követte Carrillót a magyar videoelemző

Cs. B.Cs. B.
2021.11.17. 17:22
null
Czuczi Mátyás a Hajduk Splitnél, a krakkói Wislánál és az AEK Larnacánál is együtt dolgozott Carrillóval (Fotó: DVSC.hu)
Még Joan Carrillo kinevezésekor, a múlt héten árulta el a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen sportigazgatója, Tőzsér Dániel, hogy a következő hetekben még alakulni fog a stáb végleges összetétele. Ennek megfelelően a klub a hivatalos oldalán közölte szerdán, hogy bővült a csapat, mivel a spanyol trénerrel korábban is együtt dolgozó Czuczi Mátyás videoelemzőként és pályaedzőként csatlakozik a DVSC-hez,

Czuczi Mátyás futballistaként a Videoton felnőttkeretéig jutott, játszott NB II-es és NB III-as mérkőzéseket is, de egy sérülés miatt új utat kellett találnia.

A 31 éves szakember videoelemzőként kezdett dolgozni, s 23 esztendősen már Joan Carrillo mellett tevékenykedett. Az együttműködés során a horvát Hajduk Splithez, a lengyel Wisla Krakówhoz és a jelenleg Gyurcsó Ádámot is foglalkoztató AEK Larnacához is követte a spanyol trénert, majd a DAC-nál kapott szerződést, amelynél már asszisztensedzőként is részt vett a munkában.

Czuczi Mátyást – aki elvégezte az UEFA „A” minősítésű edzőképzőt – videoelemzőként és pályaedzőként is alkalmazzák a DVSC-nél.

„Bő egy hete vagyok itt a DVSC-nél, és azt mondhatom, jó itt lenni, nagyon jól érzem magam, megtaláltam a közös hangot a stábbal és a játékosokkal is. Nemsokára a családom, a feleségem és a kisfiam is jön majd utánam – mondta a szakember, aki a Debrecen új vezetőedzőjéről is beszélt a klub hivatalos oldalának. – Joan Carrillo egy nagyon jó ember. Tapasztalt edző, felkészült, motivált tréner, fejlett az igazságérzete. Sikerorientált személyiség, biztos vagyok vagyok abban, hogy azzal kel és azzal fekszik, hogy a Loki sikeres legyen.”

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
2 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
3 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
5 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
10 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
11 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53