Kisvárda: valóban vinnék az edzőt, de nem engedik el

K. Zs.K. Zs.
2021.11.09. 21:04
null
Joao Janeiro egy közelmúltbeli sajtótájékoztatón (Fotó: Árvai Károly)
Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója kedden a klub hivatalos honlapján reagált a Joao Janeiro esetleges távozásával kapcsolatos hírekre – a lényeg: egyelőre a portugál szakember marad a labdarúgó NB I harmadik helyén álló rétközi csapat vezetőedzője.

 

„Valóban, a múlt héten megkeresett egy ügynökség bennünket, hogy vezetőedzőnk számára lenne ajánlata – idézi a kisvardafc.hu Révész Attilát. – Elmondtam az igényünket, hogy milyen áron válnánk meg most tőle, hiszen érvényes szerződéssel rendelkezik klubunkkal. Tárgyalásokig is eljutottunk, de mérlegelnünk kellett, hogy ilyenkor, szezon közben nagyon nehéz megfelelő edzőt találni, nehezebb, mint nyáron vagy télen. Ezért ezt a kockázatot nem szerettük volna bevállalni, miközben büszkék vagyunk rá, hogy játékosaink után már az edzőnk is felhívta magára a figyelmet. Eljöhet majd az az idő, amikor szó lehet az értékesítéséről, ám most fontosabb a hátralévő mérkőzések minél jobb eredménye, emiatt nem tudtunk megállapodni a kérővel.”

Révész Attila nem konkretizálta a kérőt, így csak vélelmezzük, hogy a DAC lehetett az, ugyanis a Nemzeti Sport korábbi értesülései szerint a Németh Antaltól megváló dunaszerdahelyi csapat – Bölöni László mellett – Janeirót szemelte ki a vezetőedzői posztra.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30