NB I: a Paks elismerte, Bognár István Ciprusra utazott

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.01. 10:11
null
Bognár István (Fotó: Török Attila)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport értesülése: a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC a hivatalos honlapján bejelentette, megegyezett a ciprusi Arisz Limassollal Bognár István kölcsönadásáról, ám a szerződés csak akkor lép életbe, ha az orvosi vizsgálatokon megfelel a 30 éves középpályás.

A Nemzeti Sport Ciprusról származó értesülésre hivatkozva hétfőn számolt be arról, hogy Bognár István a helyi élvonalban a második helyen álló Ariszba igazol.

A Tolna megyei klub kedden közleményben jelezte, megegyezett a ciprusi klubbal arról, hogy Bognár az idény végéig kölcsönben az Ariszt erősíti. A szerződés akkor lép életbe, ha szerdán az Arisz orvosi stábja mindent rendbe talál Bognár esetében.

A korábban Újpesten, Mezőkövesden, Diósgyőrben, a Ferencvárosban és az MTK-ban is futballozó Bognár 2020-ban szerződött Paksra, a tolnaiaknál – akiket vezetőedzőként édesapja, Bognár György irányít – 52 tétmeccsen 17 gólt szerzett és 29 gólpasszt adott. Ebben az idényben 18 bajnokin hat gólt szerzett, 15-öt előkészített. A múlt hétvégén, a ZTE FC ellen 3–2-re megnyert meccsen egy góllal és két gólpasszal búcsúzott.

Új klubjával a bajnoki címért harcolhat, az Arisz ugyanis 18 forduló után csak négy ponttal van lemaradva az éllovas Apollontól a ciprusi élvonalban.

A ciprusi élvonalban jelenleg öt magyar labdarúgó szerepel Gyurcsó Ádám (AEK Larnaca), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Megyeri Balázs (AEL Limassol), Novothny Soma (Anorthoszisz Famaguszta) és Paulo Vinícius (APOEL) személyében.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
Nyári Patrik (Mol Fehérvár)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Haraszti Zsolt (MTK Budapest)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Kulcsár Dávid (III. Kerületi TVE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bognár István (Arisz Limassol – Ciprus), Debreceni Ákos (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Nyári Patrik ( III. Kerületi TVE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik