NB I: Moniz nem húz vissza, tudunk előre támadni – Májer Milán

2022.07.30. 08:55
A ZTE FC 1–0-ra győzött a Budapest Honvéd otthonában a labdarúgó NB I 1. fordulójának első meccsén. A találkozó után Májer Milán, illetve Szappanos Péter értékelt az NSO Tv kamerája előtt. 

Amellett, hogy értékelték a mérkőzést, mindketten beszéltek csapatuk új edzőjéről is. A Honvédnál nevelkedett Májer Milán eddig remekül érzi magát a ZTE-nél, s ebben nagy szerepe van Ricardo Moniznak is, aki a támadó futballt preferálja. A 23 éves csatár úgy fogalmazott, számára mindenképpen pozitívum, hogy nemcsak a védekezésről szól a focijuk, Moniz nem húzza vissza, mint más edzők, így rengeteget tud előre támadni.

Szappanos Péter is pozitívan nyilatkozott Tam Courtsról. Elmondta, fiatal, lendületes edzőt ismert meg a személyében, aki hozta magával a nyugati nyugodtságot, nem pánikol túl semmit, ez pedig csak a csapat javát szolgálhatja. A kapus videónkban arról is kitért, milyen jelenleg a csapategység a Honvédnál, hiszen a tavalyihoz képest igen sok változás történt a keretben.

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Zalaegerszeg 0–1(Ubochioma 47.)
Budapest,Bozsik Aréna,4084néző.Vezette:Bogár

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2022–2023, 1. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Július 29., péntek
Budapest Honvéd–Zalaegerszeg 0–1Budapest,Bozsik ArénaBogár Gergő
4084
Július 30., szombat
17.45:Kecskeméti TE–Vasas FC (Tv:M4 Sport)Kecskemét,Kecskeméti Széktói Stadion
20.00:Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv:M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Július 31., vasárnap
15.45:Kisvárda–Debreceni VSC (Tv:M4 Sport+)Kisvárda,Várkerti Stadion
18.00:Paksi FC–Mol Fehérvár FC (Tv:M4 Sport+)Paks,Fehérvári úti Stadion
20.30:Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama Aréna

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
14 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08